Bécsi Dénes blogja

Közvetett bizonyíték Antall szabadkőművességére. És Gyurcsány?

A módszerváltás utáni első magyar miniszterelnökről, Antall Józsefről nevezik el az Európai Parlament (EP) két új brüsszeli épületszárnyának egyikét. Erről hétfőn este jutott egyhangú kompromisszumra az EP elnöksége. Platformunk szerint ez közvetett bizonyíték Antall szabadkőművességére.
Gyurcsány Ferenc: Decemberben aláírjuk a reformszerződést. Magyarország elsőként kívánja ratifikálni.

Média! A napi „betevő” hazugságot add meg nekünk!??

Tavaly ilyenkor fellángolt a Magyar Televízió. Nem csak a valóságban, hanem képletesen is. A tragikus felfordulás legfőbb előidézője, a közszolgálati televízió elnöke még ma is szabadlábon van. Nincs politikai felelőse a közel 250 milliós károkozásnak. Persze, hogy nincs, hiszen a média kitüntetett hatalmi tényező. Kivételezett helyzetben van, akárcsak a sok jópofa politikus. A média semmiért sem felelős és persze számon sem kérhető.

Interjú Molnár Tamással

A CIVIL KURÁZSI. Interjú Molnár Tamással, a Kossuth tériek volt vezetőjével az őszödi évforduló kapcsán.

Bécsi Dénes: Egy év elteltével mi a véleményed a tavaly őszi morális forradalomról?

A Fidesz leköpi a Jobbikot

Szigetváron, Nyíregyházán, Miskolcon, Kecskeméten és Szolnokon és Budapesten is új helyszín után kell nézzen a Magyar Gárda, miután az egyesület bemutatkozására lefoglalt helyszín bérletét külső nyomásra felmondták az intézményvezetők. A Fidesz pedig nem segít, sőt fokozódó tempóban határolja el magát. Kövér László alkalmatlannak, szélhámosnak vagy gazembernek nevezi Vona Gábor Jobbik elnököt, Vonára bízva, hogy válogassa ki melyik vonatkozik rá.

Támogatjuk a Magyar Gárdát szeplői ellenére

A Fidesz hivatalosan nem ért egyet szövetségesének a Jobbiknak törekvésével, hogy létrehozza a Magyar Gárdát, nem hivatalosan - a hadügyi rendszerváltást kisiklató - Fúr Lajost delegálja a gárda első tagjainak avatására. 'oklevél átadó fővédnöknek'.

A kettős mérce a liberalizmus feudális jellemzője?

Vadászért nem ment a rendőrség, hogy a pisztoly forró nyomon való lefoglalásával rögzítse a bizonyítékot. Hogy még véletlenül se legyen kicserélhető egy riasztópisztolyra. Pedig a rendszámot felírták a kerékpáros segítségére sietők.
Tomcat-ért viszont májusban érte ment a rendőrség és lefoglalta a füstbombák készítésére alkalmas, de robbantásra nem alkalmas anyagokat. Azokat pedig robbantásra alkalmasnak minősítve terrorbűncselekmény vádjával Tomcat-et két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.

Szodoma díjat Fodor Gábornak

Az ÚDK és a Jobbik közösen adományozzon Szodoma díjat Fodor Gábor 'zöld' miniszternek, aki szerint a buziknak is biztosítani kell lehetőséget a gyermekek örökbe fogadásának lehetőségét. Az ÚDK-nak és a Fidesz szövet- séges Jobbiknak fel kellene szólítani a Fideszt is: végre foglaljon állást az homokos lobby nyomulásával szemben

Korrupciós Minisztérium?

A katolikus oktatásügy két elnököt is adott a keresztényellenes liberális pártnak. Kuncze piarista, Kóka ferences gimnáziumban járt. Az ember azt gondolná véletlen. De Pázmány Péter Katolikus Egyetemre járó konzervatív, nemzeti gonolkodású fiatalok sora panaszkodik a liberális oktatókra. Egy biztos, valami nem stimmel az egyházi irányítással.

Ökölbe szorul a kezem

Bécsi Dénes: Ökölbe szorul a kezem és kupán vágnék egy liberálist kirekesztőt. De igazságtalan lennék, mert nem az egyén, hanem maga a liberális demokráciák rendszere az, ami ördögi. Marad számomra a tehetetlenség és az álmodozás: a 16 éves Lydiának távoli lovagja vagyok.

A brit legfelsőbb bíróság elutasította annak a lánynak a keresetét, akinek a tanárai megtiltották önmegtartóztatását jelképező gyűrűjének viselését.

Kormányzati reform: Vedd el a másét!

Elmehetne már ez a remek kormány a picsába! Miközben a lakosság közérzete több száz kilométerrel a bányászbéka feneke alatt vergődik, Gyurcsány szerint sikeres évet tudhat maga mögött a véres- és enyveskezű kormányzat. Ritka pillanat ez, mert a kormányfő most kivételesen nem hazudik. A közvagyon elsíbolásának tekintetében tényleg határozottan jó évet zárt a posztkommunista baloldal.

Cigánylakásokat a bankok és a kormányzati hivatalok mellé!

A liberális platform álláspontjával ellentétben kifejezetten örülök a kaposvári ügynek ahol a cigánykártyát használja egy cég. Helyesnek tartanám, cigány lakásokat telepíteni a pártok, kormányzati- és önkormányzati hivatalok, parlament, sőt a bankok közelébe is. Ekkor talán a liberálisok sem a valós élettel köszönő viszonyban sem lévő absztrakt, polkorrekt álláspontjukat ragoznák.

Integrálni kell a nemzeti radikális szervezetek tagjait a rendvédelmi szervekbe.

Integrálni kell a paramilitáris hajlamú nemzeti radikális szervezetek tagjait a rendvédelmi szervekbe (horvát, albán vagy akár izraeli mintára). A nemzeti radikális csoportok tagjainak a nemzet iránt érzett felelőssége, rendpárti, korrupció ellenes beállítottsága vérfrissítést hozhatna a rendvédelmi szervek fejetlen, szétzüllesztett szervezeteibe.

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.

Tartalom átvétel