89 éve ezen a napon

Tisza István meggyilkolásáról - az 1918. okt. 23-án ellenkormányként megalakult Károlyi vezette un. Magyar Nemzeti Tanácsban - október 27-én döntöttek. A gyilkosságra való felbujtó tevékenységet a Károlyi közvetlen környezetéhez tartozó: Kéri Pál, Friedrich István, Csernyák Imre, Fényes László szervezte. Október 31-én sötétedéskor a gyilkos banda a Károlyi párt főhadiszállásáról, az Astoriából indult 2 kocsival a Hermina úti Tisza rezidencia elé Kéri Pál irányításával.

A gyilkosok nevei: Pogány József és Horváth-Sanovics Sándor. A lövéseknél jelenlévő tettestársak: Dobó István, Sztanyovszky Tibor. Többen – Kéri, Csernyák, stb. – az akció biztosításában vettek részt. A gyilkosságot követő napokban Horváth-Sanovics és Dobó Károlyi Mihály mellett teljesített testőrszolgálatot. A Károlyi kormány a gyilkosoknak több tízezer koronát(korona volt a pénzünk) fizetett ki állami kasszából és minden módon akadályozta a hatósági nyomozást.

Az 1918. okt. 31-én megalakult Károlyi kormány hadügyminisztere Linder Béla november 1-én kijelentette: kitört az örök béke, ezért soha többé nem kíván katonát látni és feloszlatta a magyar hadsereget. Miközben Pádovában folytak a fegyverszüneti tárgyalások Lindner körtáviratban rendelte el az azonnali fegyverletételt, utasítása szerint a magyar csapatoknak fegyvereiket hátrahagyva kellett a frontokról hazatérniük. Tudni kell, hogy ekkor antanthatalmak nem voltak az ország területén. A cseh, román és szerb állam vérszemet kapott azon, hogy Károlyi kormány lényegében feloszlatta magyar hadsereget. Elkezdtek mozgósítani és hamarosan – a hátrahagyott fegyverzeteket is felhasználva - egyre nagyobb magyar területeket foglaltak el.

Ha nem jött volna létre a puccsista Károlyi kormány, vagy ha már létrejött, de nem oszlatta volna föl a hadsereget, akkor, bárha a történelmi Magyarország nem is maradt volna meg teljes egészében, de a képtelen trianoni csonkítás sem következhetett volna be. A Károlyi kormánynak és a mögötte állóknak azonban ez volt a feladata: a történelmi Magyarország szétverése.

Emlékezzünk csak Kossuth Lajos Kasszandra jóslatára: Kossuth 1867 májusában Deák Ferenchez írott nyílt levelében a történelmi Magyarország felbomlását jósolta, amennyiben sorsát a halálra ítélt Habsburg Birodalomhoz kötik. Levelét Kasszandrára való hivatkozással fejezte be, innen az elnevezés(Kasszandra a trójai Priamosz király lánya volt, akit Apollón megtanított a jóslás művészetére, de azzal átkozott meg, hogy senki ne higgyen neki.).
Kossuth 1852-ben(?) belépett a szabadkőműves páholyba. Feltevésem szerint beleláthatott a világot irányító háttérerők szándékába, melyet erre az időszakra így fogalmaztak meg: a trónok és az oltárok lerombolása. Tehát Kossuth megismerhette a katolikus Habsburg császárság lerombolásának tervét. 50 év múltán Trianonban megismertük mi is.

ÚDK javaslat: A történelem és a politológus oktatásban meg kell jeleníteni a háttér erők hatását is. Ugye azt nem gondolhatja senki komolyan, hogy IV. Károly minden hátsó nyomás nélkül nevezte ki Károlyit! Ugye megengedik nekem azt a feltételezést, hogy itt az oltárok és a trónok ledöntésének szabadkőműves programja valósult meg? Költői kérdés: Trianon és az 1990-es 'rendszerváltás' háttérerői között van folyamatosság?

Bégány Attila/ÚDK

Utóirat: A Parlament mellett ma is áll Károlyi Mihály szobra, mégpedig Tisza István egykori szobra helyén. A 'rendszerváltáskor' fel sem merült, hogy Károlyi szobra is a szoborparkba kerüljön. A cikkben közölt tényadatok Bencsik Gábor: Tisza István gyilkosai a népbíróság előtt c. könyvén alapul. Maga a könyv lényegében a periratok kiadása. Páratlan kordokumentum, Bencsik András adta ki, talán még kapható egyes Szkítia könyvesboltokban.

Kapcsolódó anyag:
- Bécsi Dénes a Trianoni status quo megváltoztatható.
- A 'rendszerváltásról' és a magyar-ukrán szerződésről Jeszenszky Géza, Entz Géza és Bégány Attila EchoTV-beli vitáját megnézheti itt.

Hozzászólások

Maci javaslata.

Alkotmányozó Nemzetgyűlést, tisztességes Magyar Alkotmányt! Kétkamarás parlamentet! Új választási törvényt, mely magába foglalja a visszahívás intézményét, és a pártlisták azonnali megszüntetését. Numerus Clausust! (Bolsevik stb. felmenőkre vonatkozóan)

Hozzászóló: L.F. @ 01 Nov

Hozzászóló: L.F. @ 01 Nov 2007 12:21 am
Tisztelt UDK!
A "Trianon és a háttérerők:89 éve ezen a napon ölték meg Tisza Istvánt" című anyagukra egy nagyon rövid reflexió: dícséretes szorgalmas leleplező munkájuk, de értelmét és erejét veszti, ha nem nem mennek következetesen végig a szálon, és nem mondják ki világosan, hogy a Károlyi szobor azért állhat ma ott a Parlament előtt, mert amikor Orbán Viktor és az övéi voltak hatalmon, akkor nem távolitották el, mert ők is a cikkükben emlegetett háttérerők képviselői itt és most.
Egy pluszban leírt bővitett mondatom múlna az Önök becsületessége, szavahihetősége és eredményessége?



Hozzászóló: Bendeguz 2 @ 01 Nov 2007 12:30 am
Kérjük, (követeljük) mielőbb visszahelyezni, Tisza István szobrát, az eredeti helyére!!!


Hozzászóló: Jogoska @ 01 Nov 2007 06:37 am
Orbán a Knesszetben 2006 januárjában kijelentette, hogy Ő liberális.
Kossuth hatalmának hetedik napján az országos ügyei kárára már ezen háttér erőknek kedvező intézkedéseket hozott.
Orbán már az első napon!, és mindvégig.
Az Ő fiúk. Testvér pártja a Likud.
A Gyurcsány-Orbán kettős a magyarság púpja.


Hozzászóló: Öreg @ 01 Nov 2007 07:08 am
Kedves Attila !
Jogos a két pont. Igazad van.
Egyébként Trianon kapcsán két dolog dűhít legjobban.
Az egyik, miért nevez mindenki vesztesnek bennünket, amikor katonáink a frontokon mindenhol az ország határokon kívül harcoltak a frontok összeomlásáig.
A másik, hogy ez a rohadt Károly lefegyerezte a frontról hazatérő összes egységet még a határoknál. Kivéve persze a székelyeket. / Néhány székely zászlóalj ugyanis nem hagyta magát sem Bécsben sem Budapesten nem hagyták magukat lefegyverezni, Kolozsváig fegyveres egységekként utaztak haza./
És még különvonatokat, ingyenes utazással, bocsájtott az oláhok rendelkezésére, hogy el tudjanak menni a bocskorosok Gyulafehérvárra.
Károlyi a magyar történelem legszégyenteljesebb alakja, hazaáruló volt.


Hozzászóló: Öreg @ 01 Nov 2007 07:09 am
Természetesen Károlyi. / Lemaradt az "i" betű.
Hozzászóló: Borz Membrok @ 01 Nov 2007 08:02 am
,,ÚDK javaslat: A történelem és a politológus oktatásban meg kell jeleníteni a háttér erők hatását is."

Bégány Uram!
Pont Ön ne lenne tisztában ennek lehetetlenségével? Nem gondolnám. Ön is tudja, hogy napjaink véleményformáló politológusai, történészei miért lehetnek véleményformálók. És miért nem az pl.Ön. Hagyjuk ezt a mesét. Jobb dolog csendben maradni, és mint láthatjuk, már 150 éve is többet ért. Ezért is vágom én a fát itt a rengetegben és nem otthon próbálok érvényesülni. Pedig voltak felkérések, elhiheti.

L.F. hozáászólónak!
Uram, amit Orbánékról ír, az feltételezés. Nem lehetetlen, de feltételezés. Nincs rá bizonyíték. És ha volna, akkor is mire mennénk vele? Gondoljon Deák Ferencre. Kicsit zavarosak ezek a háttérerős fejtegetések. Mert pl. Deáknak miért érte meg a Kasszandra jóslat ellenére végrehajtani a kiegyezést, ha egyébként hitt a jóslatban? Miért lett volna az jó neki, mi haszna lett volna belőle, következésképp miért csinálta volna?
Ha meg nem hitt a jóslatnak, akkor mi a baj tettével? Akkor ugyanis ő legjobb belátása szerint cselekedett.
Bonyolult kérdések ezek, nem lehet ex catedra kijelentésekkel elintézni, pláne ha nem tényekről, leglöljebb gyanúról beszélhetünk.
Borz Membrok csángó-komán fővezér
Tatros völgye/Fővezérségi Szállás



Hozzászóló: katzsolt @ 01 Nov 2007 09:06 am
Tisztelt Uraim! Kérem engedjék meg nekem,( hozzá nem értőnek) , hogy véleményemet nyílvánitsam abban, hogy ma nem lehet senki sem a háttérhatalom beleegyezése nélkül komoly politikai erő, mivel a mai politikához pénz kell és média támogatottság. A nagytőkés háttérhatalom ma is ugyanígy támogatja a nemzeti öntudat pusztítását, mint annak idején- Tisza István meggyilkolásakor.


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 01 Nov 2007 09:22 am
Olvasva Borzot, mintha Linder Béla elevendne meg soraiban...

Valóban nem vesztesek voltunk az I. világháború végén, csak az árulás tett bennünket azzá. IV. Károlyt pedig a Vatikán nem is olyan régen boldoggá avatta, de valódi magyar hazafiról, Mindesztyről hallani sem akarnak. A bíboros éppen nov. 3-án mondta ma is érvényes beszédét a rádióban 51 évvel ezelőtt. 25 évet ült börtönben, beleértve a háziőrizetet is, a zsidókommunista banda miatt. Csak tisztán kell beszélni és nevén kell nevezni az ellenségeinket...A hazai háttérhatalom nagyon is jól látható és nevesíthető. Ne ködösítsünk...



Hozzászóló: Bégány Attila @ 01 Nov 2007 09:38 am
Borz Uram: Ami a történelem és politológus oktatást illeti: azt nem gondolom hogy pl. az Oktatási minisztérium ezt előírná. De azt igen, hogy ez a gondolat megerősödhet a történelem tanárok fejében és lesznek egyre többen, akik így tanítanak.
Deák szerintem is jóhiszemű volt. Egyébként a Kasszandra levélben nincs egy szó sem a szabadkőműves háttérhatalomról(ebből a cégből a titkosolgálatokhoz hasonlóan kibeszélni nem lehet).
Abban is egyetértek Borzzal, hogy a háttérerőkről jobb feltevésként/hipotézisként beszélni mert bár én bizonyos lehetek benne, de sokan csak a fekete-fehér bizonyítéknak hisznek. Aztán sokszor a saját gyarlóságainkból következő kudarcot is képesek vagyunk a háttér erők aknamunkájára kenni.


Hozzászóló: C.J. @ 01 Nov 2007 09:42 am
És Károlyi Mihálynak még volt pofája Tisza temetésére koszorút küldeni...
Tisza családja elutasította a koszorút, nem engedte a ravatalhoz tenni.


Hozzászóló: s@baktani @ 01 Nov 2007 10:14 am
Az olasz maffia-gyilkosságoknál, a temetésen mindíg megjelenik a gyilkos is.Régi-régi ószövetségi szokás...


Hozzászóló: s@baktani @ 01 Nov 2007 10:25 am
Érdekes ködösítése az elméknek:
Sharon otthon szélső-jobbos vagy szélsőséges "nemzeti" volt.Ha eljött volna Magyarországra politizálni akkor itt ugyanezzel a politikával szélső-balos lett volna.Orbán azt mondta neki,hogy ő liberális.Mi van akkor ha nemzeti-liberálisra gondolt csak nem mondta ki.Egy zsidónak mégsem mondhat ilyet mert akkor hirtelen antiszemita lesz...figyelik ezt a kavarást?Orbán ravasz!Várjuk meg a végét!


Hozzászóló: snuki @ 01 Nov 2007 10:48 am
Ha említené a tettesek etnikai származását is, akkor információját még korrektenk is tartanánk.
Hozzászóló: s@baktani @ 01 Nov 2007 11:17 am
Ennyire azért nem lehet tájékozatlan!


Hozzászóló: Jozsi @ 01 Nov 2007 04:29 pm
s@baktani!
>>Mi van akkor ha nemzeti-liberalisra gondolt...(marmint Orban).<<
Borzot is ideertve!
Hiaba irogatom mar evekota,hogy a hazugsagot elobb utol erik mint a santakutyat.
A TENYEK azok nagyon makacsok tudnak lenni.Most akkor testverpart-e a Likud vagy nem Borz uram???
s@baktani!
Most akkor hogyan lehet nemzeti liberalissagrol beszelni?
Ki hulyit itt kit?


Hozzászóló: s@baktani @ 01 Nov 2007 04:58 pm
Figyusz Józsi bátyám!Gondolkodj el azon amit írtam,"...mi van akkor ha liberálist mondott,nemzeti liberálist gondolt és a testvérpárt-szöveg az csak etetés volt".
Az,hogy Orbán nemzeti liberalista mint Kossuth volt csak egy feltételezés tőlem.Ezel én csak a ravaszságára gondoltam de semmi nem támasztja alá a feltételezésem.
Nos, ilyen liberalizmusok vannak:
nemzeti(pl.Kossuth),profit érdekeltségü ill.neoliberalizmus és annak is a legembertelenebb fajtája(pl.SZDSZ).
A "módszerváltáskor" egyik párt sem az volt mint ma.Ma teljes a káosz.
Természetesen Orbán nem úgy viselkedik mint egy nemzeti liberális(de pláne nem mint Kossuth...)és én sem állítom ezt csak eljátszottam a gondolattal úgyhogy hagyja egyenlőre a sánta kutyát meg Borz urat is mert van bajuk éppen elég.
Ha nem voltam érthető,elmondhatom mégegyszer.
Ha különben a Fidesz LIKUD akarna lenni akkor egy szuperszélsőséges párt lenne és akkor mit csinálnának benne a Mádl-ok,Szabad Gy.-ök meg a többiek.
Hozzászóló: Bégány Attila @ 01 Nov 2007 09:52 pm
A közvetlen gyilkosok között katolikus vallásúak is voltak. Hogy nem voltak hívő emberek abban biztos vagyok.
Van a kommunizmusnak és a liberalizmusnak(nem az ÚDK-ban is dívó nemzeti liberalizmusnak) egy közös tulajdonsága: az élcsapat az alsó rétegekkel, akár a csőcselékkel is összefog a középosztály ellen.

Egyetértek Sabaktanival elsősorban nem az számít, hogy mit mond a politikus, hanem az, hogy mit cselekszik. Gyümölcseiről ismerszik meg a fa. Orbánról is ez alapján kell véleményt formálni.



Hozzászóló: tájékozatlanka @ 02 Nov 2007 12:18 am
Tisztelt Bégány Attila! A cselekedetei alapján miként vélekedik Orbánról? Talán önök még egy pártban is voltak és hát végülis most is egy oldalon állnak, a Gyurcsánnyal szembeni oldalon. Biztos jobban tudja őt minősíteni mint én, aki kicsit tájékozatlanka vagyok.


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 02 Nov 2007 09:45 am
A politikust, különösen a vezetőket az különbözteti meg a közönséges halandóktól, hogy nemcsak a tetteik számítanak, hanem a kimondott szavaik is nagyon fontosak. Vegyünk csak egy fontos példát. Orbán kapta meg a zs***kommunistáktól a főszerepet a Nagy Imre-temetésen, 1989-ben. Azt a megtévesztő jelszót üvöltötte, hogy agyagba döngöljük a kommunistákat. De ezeket nem váltották tettekre. Tehát a politikusokat kötelességünk a szavukon fogni. Ha erre nincsenek meg a törvényes eszközök, akkor az diktatúra.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 11:51 am
Méghozzá,alkotmányos diktatúra!
Minden törvényes eszközünk megvan de nem engedik használni.Gyülekezhetsz de mégsem gyülekezhetsz.Nem lőhetnek rád mégis rádlőnek.Nem használhatnak gázt mégis használnak.Gázálarcot pedig nem vihetsz magaddal mert akkor rádfogják,hogy azért lőttek rád mert te kezdted az egészet azzal,hogy gázálarc volt nálad ami önmagában egy rossz szándékot és provokációt feltételez,részedről-szerintük...Bush-féle "feltételezzük,hogy támadni akarnak tehát támadjunk mi előbb" elmebaj egy hazai változata.Eleve-jogod van tüntetni de a hatalom úgy könyvel el mint agresszort,csőcseléket,szélsőjobbost, más esetekben antiszemita sőt holocausttagadó is lehetsz csak azért mert állsz az utcán egy Árpád-házi zászlóval és azt üvöltözöd,hogy "Gyurcsány takarodj!"-amihez különben jogod van.Egyetemes jogod.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 12:05 pm
Szerbiában egy kicsit másképpen néznének ki a dolgok bár-ott nem mernének ilyeneket tenni a néppel.Tesznek más disznóságokat de ezt a hülyitést és megalázást nem tudnák megtenni mert már rég a fákat díszítenék családostól, kormányostól, REBISZ-estől együtt.A magyar viszont "tűrő" állatfajta ezért megkaptuk a BIRKA kitüntető nevet.
Így hát most itt tartunk.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 12:06 pm
Ezek azért veszélyesebbek bárki másnál,mert miközben megfosztanak minden alapvető jogainktól-kiprovokálják a vérengzést.
Ha mi Szerbiában lennénk mint szerbek,garantálom,hogy nem csak az egész kormány és média/multi seggnyalói hanem az embereket verő/rugdosó/lövő biorobotjaik és parancsnokaik is le lennének mészárolva merthogy a szerbek ilyenek.Miután mi ilyet nem szoktunk csinálni,automatikusan ránk ragasztották a


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 12:07 pm
BIRKA-megtisztelő jelzőt.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 12:13 pm
Az élet minden területén az számít amit az ember CSINÁL és nem az amit mond.Ha nem csinálja amit mond akkor legközelebb nem fogják elhinni amit mond mert az lesz a vélemény,hogy "múlkor is csak beszélt de nem csinált semmit".
A baj a konstrukcióval van:
-először mondják és mi megválasztjuk őket. Később pedig nem csinálják amit mondtak.Ügyes trükk!Hogy mennyire ügyes láthatjuk,hogy az emberek visszaszavazták azt a szellemiséget amitől 40 évig szenvedtünk.
Nincs szükség a pártokra,semmi szükség.
Van más megoldás is.


Hozzászóló: Bora-Bora @ 02 Nov 2007 12:23 pm
katzsolt, és s@baktani 2007. nov.02 hozzászólásával egyetértek. Az egész UDK-val csak az a bajom, hogy mindíg a politikai kélrdésekkel foglalkoznak, de úgy, mint bármelyik pártnak nincs koncepciójuk a változtatásra és így a magyar nép egyre csak lejjebb süllyed, amiből kiláthatatlan a kiút. Jó lenne, ha a nagy és kispolitikusok ,valamint az általuk létrehozott milliárdosok helyett- akik csak hülyítik a magyar lakosságot, miközben maguk között jót nevetnek - " oszd meg és uralkodj" helyettinkább azzal foglalkoznánk, hogy azelmult l7-l8 évet hogyan lehetne helyrr hozni, és hogy mászunk ki az eddig felvett sok milliárdos eus pénzek visszafizetéséből. Mennyien kerülünk még az utcára, mint hajléktalanok?
Erre kellene választ adni. Nem a habsburgokat dicsőíteni, akik az Aradi vértanukra emlékeztetnek. Minek volt akkor a 1848-as szabadságharc, miérthalltak meg olyan sokan. Trianonon pedig már hiába siránkozunk, azt megváltoztatni nem állmódunkba. Ej, ha Mátyás fekete serege itt lenne - de nincs - mit szólna a mai magyarok? tetteihez, ha felkellne sírjából?


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 02 Nov 2007 06:13 pm
A fenti hasznos és lényeglátó hozzászólásokra csak annyit még, hogy akik most csak szövegelnek, dumálnak, beteges elméleti eszmefuttatásokat nyújtanak mint egy rétestésztát, azok ugyanolyan bűnösök mint a pártok, hiszen nem cselekvésre szólítanak fel. Az a párt, amelyik nem tud utat mutatni a tétova, megfélemlített társadalomnak, az vonuljon félre és inkább hallgasson. Ma a tettek korszakának kell jönni...


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 06:31 pm
A tettek korszaka el fog jönni-méghozzá hamar de ezt nem mi irányítjuk és nem azzal,hogy kimegyünk az utcára ahonnan szép csendesen szétzavarnak minket.Ebben a "háborúban" esélyünk sincs.
Azt azért ne higyje senki,hogy mert valakinek kilőtték a szemét-nemzeti hős lett vagy valami iszonyatosan nagy magyar.Cselekedni pedig nagyon sok helyen lehet de nincs kizárólagosság.Az utca az CSAK az egyik hely.
Szíves figyelmébe ajánlanám ezeket a sorokat minden "forradalmárnak".
Forradalmárok csak forradalomban vannak.Eddig még csak hasonlót sem láttam.Változtatást akaró normális tüntetőket,provokátorokat,felbérelt randalirozókat,viperát,könnygáz gránátot és brutális rendőröket láttam.Igaz,láttam rendőröket is akik nagyon be voltak szarva.Forradalmat azonban nem láttam.Ha valakit érdekel,hogy milyen is egy forradalom,akkor szíveskedjék megkeresni Wittner Máriát,majd elmeséli.
Csak nyugi fiaim,eljön az ideje de akkor tényleg szeretném látni a "nagypofájuakat"!


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 06:39 pm
Annak azért örülnék ha nem állandóan arra várnánk,hogy jöjjön már valamilyen ünnep,hogy kimehessünk az utcákra-ez önmagában is idiótikus és könnyen kiszámítható(!),hanem a hétköznapokban is megtennénk a magunkét.De mi továbbra is Plázázunk,bármennyire emelik az élelmiszert mi vásárolunk,rádiótelefonálunk,vesszük a benzint,cigarettát-a discok tele vannak,a plázamozikból tízezrével tódulnak ki az emberek,zabáljuk a hamburgert,cipset,isszuk a colát és minden más üditőt-egyszóval erősítjük a multikat és ezzel erősítjük az ellenséget-egyben pedig GYENGÍTJÜK önmagunkat.
Minden felszólítás nélkül befizetjük a vizitdíjat pedig alkotmányellenes.Az orvsnak KÖTELESSÉGE megvizsgálni.Vannak orvosok ma Magyarországon akik nem kérnek vizítdíjat.Az OEP megfenyegette őket de nem történik semmi.Persze,hogy nem,mert nem tudnak semmit csinálni.Az orvosok továbbra is kapják a pénzt az OEP-től és neincennek feljelentve.
Valami ilyesmire gondolok.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 06:43 pm
neincennek=nincsennek
Van valamilyen alternatíva az MSZP helyett?Úgye nem a Fideszre tetszettek gondolni?Ezt is azért meg kellene tervezni,nem?


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 06:52 pm
Visszatérve a "cselekvésre".Mindnyájunknak,mindennap és mindennel kapcsolatban cselekednünk kellene.A legnyugodtabb hétköznapokon is!Szükséges újságokat venni, TV-t nézni,rádiót hallgatni?Roskadoznak a Pub-ok és kocsmák.Mindenki amerikai zenét hallgat,amerikai filmeket néz-nyilván a fentieknek meg is lesz a következménye-egy megnyomorított szellemiség.A forradalmat ezen a szinten/téren is meg lehetne vívni vagy legalább is el lehetne kezdeni.
Merünk cselekedni?
Vannak ma Tisza Istvánok?Mert Károlyikkal tele van a Parlament...


Hozzászóló: Iustitia @ 02 Nov 2007 07:24 pm
Igen tisztelt "VÉLEMÉNYEM"! Érvek nélkül csak úgy lehet vitatkozni, véleményt mondani, ahogy Ön teszi - bélyegez.
A trianoni békéhez - a békekötések, mondhatnám, sohasem az előzményeket tekintik elsődlegesnek, sokkal inkább a célokat. Nyugat-Európának érdeke volt az Osztrák-Magyar Mon.-t szétmorzsolni, nehogy kialakuljon egy szövetségi hatalom (dunai konföderáció). De ha etnikai határokat húznak meg, Magyarország lesz a legerősebb - középhatalom, mely képes európai hegemóniájukat semmissé tenni. Tehát szét kell darabolni, le kell szerelni. Így egy olyan ellentétrendszert hagynak Közép-Európában, amely mindig alkalmas lesz a megosztásra.
A liberalizmus jelentése: 1. "Mindent szabad, ami másoknak nem árt" ; 2. Mindent szabad, ami az én érdekem szolgálja (SZDSZ) Ne tegyünk egyenlőségjelet Gyurcsány és Orbán közé, ugyanis ez az SZDSZ propagandája. Így akarják O.V-t semlegesíteni. Ne dőljünk be! Az ún. posztindusztriális társadalom ismérve a pártnélküliség (ilyen még nincs). Ez is leszerelő jelszó, miután az MSZP és SZDSZ úgy áll, ahogy..., tehát "nem kell Fidesz". Ne feledjük el a Centrum Párt (Kupa) "dicsőségét"! vagy Katona Kálmán szégyenletes akcióját - megmentette Demszkit.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 07:47 pm
Igen,ezekben igaza van Iustitia.Ennek ellenére én azt szorgalmaznám,hogy ne pártok és oldják meg egy ország problémáit vagy legalább is ne ilyen rendszerben mint most.Négy évig teljesen büntetlenül azt csinálnak amit akarnak sőt ha kell cerélik a minisztereket/miniszterelnököket.Ez nem jó így.Véleményük,elképzeléseik lehetnek de ne legyen hatalmuk.
Ilyen szempontból sokkal jobb a Szt.Korona jogrend a kétkamarás Parlamenttel.Ezt kéne tanulmányozni a sok oktalan "forradalmárnak" mielőtt hagyja magát agyonveretni-aztán még a történelemkönyvekbe sem fognak bekerülni.Saját társai fogják megtagadni ha majd meg kellene védeni őket.
Ettől függetlenül úgy érzem,hogy a Fidesszel semmire nem megyünk illetve sok jónevü csavargót ki kellene dobni a pártból.Orbán olyan amilyen-amilyennek hagyják,hogy legyen.Sajnos már nem olyan mint régen volt de hát a körülmények is mások, mi is megváltozunk.


Hozzászóló: helyretétel @ 02 Nov 2007 08:08 pm
Véleményem-nek :
IV.Károlyt nem a Vatikán avatta boldoggá !!! XVI.Benedek pápa CSAK SZENTTÉ AVATÁSOKAT VÉGEZ ! Tehát a boldoggá avatást a saját népe végezhet csak. Így a zs*** habsburg Károlyt a zs*** machinálták boldoggá !!!
Bárki bármit hazudik, semmi köze a pápának semmilyen boldoggá avatáshoz !


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 02 Nov 2007 08:17 pm
Iustitia -nak üzenve, olvasd újra a szöveged, s ha abban találsz egy ép mondatot és összefüggést, akkor szóljál...Akkor te most örülsz a trianoni döntésnek? Te még nem hallottál az 5 párti parlamenti bűnbandáról? Valójában mit akartál mondani? Ez a legnagyobb jóindulattal sem derült ki zavaros szövegedből.


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 02 Nov 2007 08:32 pm
A Szentszék tehát szűkebb értelemben a római pápa hivatalát jelöli. Tágabb értelemben pedig a pápát és az őt feladatai ellátásában segíteni hivatott apparátust, vagyis a Római Kúria különböző intézményeit is a törvényhozói hatalmat a pápa nevében a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága (Pontificia Commissione per lo Stato della Città del Vaticano) gyakorolja. (vatican.va)

Most már csak az a kérdés, hogy IV. Habsburg Károlyt Rómában ki avatta és mivé avatta , II. János Pál pápa alatt?



Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 08:50 pm
Ez nem egy egyedi eset.Megint veszekszünk.
Hogy a fenébe lehet így összefogni?
Soha nem jut sehová ez az ország ha nem tudunk megegyezni.Nme Gyurcsány húz szét minket és nem Károlyi.Nem is Szamueli hanem mi magunk!Nem lehetne ezen változtatni?


Hozzászóló: Alaj @ 02 Nov 2007 09:01 pm
A szó sziámi testvéve a tett.
Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 09:06 pm
Sajnos nem mindíg.Nálunk pedig általában nem -sem itt sem ott


Hozzászóló: helyretétel @ 02 Nov 2007 09:27 pm
Hiába csillagoz az akárki !!! IV.Károly z*** lévén, csak izraelben lehetett boldoggá avatni, mert csak adott nemzetség teheti meg a saját nemzetségéből ! Tehát semmi köze vatikánnak. Vatikán maximum felülbírálhatja azzal, hogy nem avatja később szentté, ezáltal nem is ismeri el a boldoggá-avatást.
Az, hogy II.János Pál betegsége alatt a z*** mit idétlenkedtek, az meg SEMMIS !
A lényeg Vatikánban NINCS BOLDOGGÁAVATÁS !
Mintahogy az is teljesen TÖRVÉNYTELEN volt, hogy egy z*** szálkasárit Magyarországon avattak boldoggá, mert ahhoz vagy eredendően magyarnak kellett volna lennie, és eredendően magyarokat kellett volna megmentenie.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 09:45 pm
Itt valaki össze-vissza beszél!Két ellentétes vélemény közül csak az egyik lehet igaz!


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 09:48 pm
Különben ezt a z****-variációját a zsidó szónak nem értem.Miért nem lehet kiírni?Lehet,hogy ez már a "gyűlöletbeszéd-tövény" miatt van...akkor viszont nagyon szarban van a Haza!Kihoznak valami marha törvényt és mi máris engedelmeskedünk?


Hozzászóló: Sipi @ 02 Nov 2007 11:14 pm
Véleményem meg klónjai: én azért nem szólok hozzá, mert neked mindenről a zsidók jutnak az eszedbe. Így értelmes ember nem fórumozik.


Hozzászóló: s@baktani @ 02 Nov 2007 11:42 pm
Hozzászóltál.Mit értesz a "mindenről" alatt.Én inkább úgy mondanám,hogy SOK mindenről.Ez azért megvédhető,-vagy nem?


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 03 Nov 2007 10:02 am
Sipi üldözési mániád van? Ha nálunk a **** nem bitorolnák az állami főhatalmat, a gazdaságot és kultúra állásait, valamint a netes fórumokat, akkor a fene se törődne velük....De a pofátlan fröcsögésüket, mocskos rágalmaikat nem türjük el még a neten sem...Ha ez téged sért, akkor menj a fajtád honlapjaira és ott sírd el magad.


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 03 Nov 2007 10:07 am
A jogvédő az Erzsébet hídi blokád kapcsán kifejtette: a szociális, kulturális, gazdasági jogoknak olyan durva megsértése folyik az országban, amelynek ennél sokkal nagyobb ellenállást kellene szülnie. (STOP) A magyar nép tudni fogja, hogy mit és hogyan kell tenni. Persze a durva jogsértések elkövetőinek származásáról hallgatott.


Hozzászóló: Iustitia @ 03 Nov 2007 11:36 am
Nagyra becsült "Véleményem"! Ha nem haragszik, Ön nem véleményt mond, hanem mint ahogy írta "fröcsög". Nem elég elolvasni mások véleményét, meg is kellene érteni, persze nem árt egy kicsit néha gondolkozni is mielőtt "véleményt" mondunk. Egyébként at I. világháborút lezáró békerendszer leggyalázatosabb diktátuma a trianoni béke volt. Csehszlovákia felbomlásával fel lehetett volna vetni a felülvizsgálást, ugyanis Szlovákiával soha nem kötöttünk békét. Persze nem olyan egyszerű a kérdés, nem véletlenül verték szét a hadsereget.
Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy nincs olyan szervezett politikai erő a Fideszen kívül, mely eredményesen fel tudná venni a harcot az ún. baloldallal. Jelenleg minden más erő (párt) indítása, támogatása csak a Gyurcsány-féle társaság elzavarását akadályozná. Erre utaltam Kupával és Katona Kálmánnal kapcsolatban. Természetesen minden nemzeti erőnek össze kell fogni, és tavaszi nagy takarítást kell végezni.


Hozzászóló: wladek @ 03 Nov 2007 11:49 am
VÉLEMÉNYEM@02.nov.2007. 09:45am
Remélem az értelmesebbje nem veszi be a hülyeségedet."A választásokon agyagba kell döngölni a kommunistákat".Ez így helyes.Németh Zsolt "mondta"nem üvöltötte.A többi stimmel.Ha te idéznéd a bibliát,benne lenne hogy nincs Isten.Elhagynád azt,hogy "mondá a hitetlen"Ilyen komoly ember vagy!


Hozzászóló: wladek @ 03 Nov 2007 11:55 am
Iusztitia!A történelem Kupáékat "igazolta"Ők nem szégyenlik magukat és anyagilag nagyon megérte nekik.Ilyen szinten ne írjál "Véleményem"-nek,mert a hat osztályával nem fogja fel úgysem...


Hozzászóló: VÉLEMÉNYEM @ 03 Nov 2007 01:12 pm
Wladeknek csak annyit, hogy Orbán Viktor szájából is elhangzott a fenti mondat, kár ezt cáfolni. Te biztos talmudista lehetsz, sz....rágásod erről árulkodik. Iustitia-nak meg annyit, hogy minősítgetéseid helyett tisztán, világosan kéne fogalmaznod. Azt is megmonduk nem egyszer, hogy mi magyarok nem jobb és baloldalban gondolkodunk, mert ez a két oldal ugyanazt a bűnszövetkezetet jelenti. Ehhez a magyar népnek semmi köze. És nem Gyurcsányt kell elzavarni, hanem az ötpárti bűnszövetkezetet, a teljes háttértámogatókkal együtt. Tudom, ez neked újként hangzik, de ez van.


Hozzászóló: s@baktani @ 03 Nov 2007 02:04 pm
Ahhoz képest,hogy mindegyikőtök mond okos dolgokat elég jól döngölgetitek egymást.Mit csinálnátok ha Ti mindahányan egy szakaszba lennétek beosztva és a roham megkezdéséig lenne még öt percetek?Megölnétek egymást?
De hiszen az ellenség pont ezt akarja!

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.