Még a villamost is kiszorították a Kossuth térről

Rendzavarás vádjával a rendőrség őrizetbe vette Molnár Tamást és Gonda Lászlót, akik a Kossuth téri kordonhoz láncolták magukat. Aztán körülbelül húsz nyugdíjas korú összegyűlt embert száz rohamrendőr oszlatott fel. Még a 2-es villamost is meghátrálásra kényszerítették. Helyszíni beszámoló.
„Krassó György szellemiségéhez hasonlóan a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlunk és kiláncoljuk magunkat a kordonhoz” – jelentette ki Molnár Tamás, és Gonda László a Kossuth téren. A kamerák kereszttüzében ezt meg is tették. Aztán tíz percen belül a rendőrség szétvágta láncaikat és elszállították őket. Molnár – aki maga is a demokratikus ellenzéki Iconnu művészcsoport tagja volt – Krassó könyvét tartotta a kezében, mikor elszállították. „Rendőrállam, ÁVH!” a téren álló, bámészkodó tíz-húsz ember ezekkel a szavakkal illette az intézkedő rendőröket. A sajtó munkatársai egyébként többen voltak, mint maguk a demonstrálók. Aztán negyed óra múlva a kordonok mellett maradt tíz-tizenöt, többségében idős, nyugdíjas embert mintegy száz, állig felfegyverzett rohamrendőr feloszlatta. A rendőrség még a Jászai Mari tér felé haladó 2-es villamost is megállította és visszafordulásra kényszerítette. A villamoson egyébként több utas volt, mint tüntető. A vicces szituáció után aztán a rendőrök sorfala a Nádor utcáig menetelt, a villamos pedig a Kossuth téri megállóban leszállította az utasait. Ők gyalog indultak végcéljuk felé a rendőrök hátába kerülve. A térre érkezett turistákkal együtt többen lettek, mint eredetileg a tüntetők voltak. Igaz, nem maradtak sokáig, csak átmentek a téren.

orientexpress 2007.02.04 13:54

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.