A Magyar politikai elit és a Martonyi-effektus

A napokban szánalmas látványának voltunk szemtanúi, amint a magyarországi konzervatív mozgalom egyik oszlopa, az egykori külügyminiszter megpróbálta tisztára mosni magát a vád alól, miszerint önként működött együtt a titkosrendőrséggel a kommunizmus éveiben. Kende Péter Élet és Irodalomban megjelent hosszú és részletes cikkével, mely számtalan részletet közöl „Marosvásárhelyi” ügynök jelentéseiből az 1960-as évektől kezdődően Nyugaton tett utazásairól, újra az ügynök-ügy mocsarába keveredtünk. Bár nyilvánvaló, hogy a cikk egy újabb, politikai indíttatású támadás egy olyan író részéről, aki nagyon szívesen gyengíti a magyarországi hivatalos ellenzéket, de valójában Martonyi János, a Szabad Európa Klub igazgatója, vezető Fideszes politikus, tiltakozása nem volt elég határozott.

Mint egy terhes asszony, aki még mindig úgy tesz, mintha ártatlan szűzlány lenne, elismeri, hogy írt jelentéseket, de azt állítja, ez egy normális tevékenység volt, és hogy „valójában” nem segítette a titkosrendőrséget „A hatvanas évek közepén, második felében valóban voltam néhány tanulmányúton, amelyekről nekem az akkori hivatalos rendelkezések értelmében beszámolót kellett írnom.” (INFORÁDIO). Úgy hangzik ez, mint a kollaboráció őszinte cáfolata, vagy inkább az „újbeszél” orwelli példája?

Konzervatívként, akit rendszeresen azzal vádolnak a volt kommunisták, hogy a Nyugat kéme vagyok, különösen illetékesnek érzem magam, hogy néhány megjegyzést fűzzek a témához. Nem célom, hogy ezzel a Fideszt, vagy szükségképpen az MSZP-t támadjam, inkább arra szeretném ezt az esetet felhasználni, hogy ezáltal szemléltessem azt, amit „Martonyi effektus”-nak nevezhetnénk, és annak jelentőségét a magyarországi politikában az elmúlt tizenhét évben. Kezdjük a nyilvánvalóval.

Családom tagjai, sok más magyarhoz hasonlóan, nem utazhattak külföldre a kommunizmus évei alatt. Politikai okok miatt. Úgy tűnik, sokan elfelejtették már Kádár munkásparadicsomának ezt az oldalát. Mégis, érdekes módon, néhány embernek nem jelentett nehézséget az útlevéligénylés. Valójában egyesek nemcsak útlevelet igényelhettek, és utazhattak rendszeresen a Nyugat „ellenséges” országaiba, de a kommunista rezsim azt is megengedte nekik, hogy Nyugaton éljenek és dolgozzanak.

Idestova tizennégy éve élek Magyarországon. Mivel Magyarország kis ország, ha valaki elég sokat forog értelmiségi és politikai körökben, sok mindenről értesül, amiről a napi- és hetilapok nem írnak. Aki egy keveset is foglalkozik a kérdéssel, és feltesz néhány jó kérdést, pontosan tudja, mit csinált valójában Göncz Árpád a börtönben (nekem még jobb bizonyítékom van, mert édesapám együtt ült vele). Aki egy keveset is foglalkozik a kérdéssel, tudja, hogy SENKI nem utazhatott külföldre, és taníthatott nyugati egyetemen – mint Martonyi, (és több „jobboldali” politikus) – a BM előzetes jóváhagyása nélkül, amiért cserében tenniük kellett valamit a III-as főcsoportfőnökségnek. Vagy maradhattak idehaza. Nem nyilvánvaló, hogy SENKI nem dolgozhatott évekig az idegenforgalmi- vagy vendéglátóipar csúcsán – mint például Boross Péter –, ahol rendszeresen találkozhatott veszélyes külföldiekkel, anélkül, hogy ne lett volna operációs kapcsolata a titkosrendőrséggel? Aki tagadja ezt a tényt, nem felejtette el teljesen, hogyan működött a kommunista állam?

De miért is kell ezzel foglalkoznunk? Néhányan azok közül, akik önként dolgoztak a kommunista rendszernek, mint Martonyi, sikeresen újra feltalálták magukat 1990 után, és antikommunista konzervatívokká váltak. (Azzal, hogy nem ismerték el múltjukat vagy nem kértek bocsánatot, csak sokkal kényelmetlenebbé válnak számukra a mai botrányok, és, mint Martonyi esetében, súlyosan gyengítik pártjuk demokratikus hitelességét.) Mások még sötétebb ösvényekre tévedtek azzal, hogy újra felfedezték magukat a jobboldalon, ugyanakkor hatékonyan aláássák az új értékeket, melyekkel azonosulnak. Miért támadott engem például az egykori „konzervatív” miniszterelnök, Boross Péter nyilvánosan, szemtanúk előtt, a parlament épületében azzal, hogy nem lenne szabad a hitelét vesztett Medgyessy Péter titkosrendőri múltját vizsgálnom? Csak akkor érthetünk meg egy ilyen abszurd látványt, ha megismerjük a poszt-kommunizmus állatorvosi lovát.

Természetesen a valódi bűnösök azok, akik akkoriban a háttérben a legmagasabb szinten támogatták a rendszert, és most über-demokratáknak kiáltják ki magukat. Rajtam kívül senki nem találja tragikusnak, vagy legalábbis furcsának, hogy egy ember a magyar forradalmárok 1956 utáni elnyomásáért leginkább felelős kommunista vezető leszármazottját veszi feleségül, most pedig a béke-láncot vezeti, és a gyűlölet ellen prédikál? És mindezt anélkül, hogy Gyurcsány valaha bocsánatot kért volna a múltért. Még a németeknek is sikerült bocsánatot kérniük a náci bűnökért. (Bár nekik ott volt Nürnberg.)

A baj az, hogy ma Magyarországon minden átpolitizált, de semmi sem őszinte. Kétségtelen, hogy a politika részben mindig tisztességtelen, de ahol hazugságokra épül, és az elnyomás egykori ügynökei fertőzik meg, ott egyáltalán nem működhet úgy, hogy akárcsak részben a választók, és ne néhány ezer pártszolga és megélhetésipolitikus érdekeit képviselje.

A héten az egyik tanítványom azt kérdezte: „Ön szerint a rendszerváltozás megbukott?” A kérdésre nem volt könnyű válaszolni. Tudom, hogy nem élünk diktatúrában, de nyilvánvalóan igazi demokráciában sem. Mint ahogy nem élvezzük egy igazi piacgazdaság előnyeit sem. Tavaly október után pedig az is egyértelmű, hogy nincs igazi jogállam. A helyzet valóban jobb, mint a hatvanas években, mikor a fiatal János elhatározta, támogatja az elnyomó gépezetet, és jelentéseket ír emigráns honfitársairól. Mégsem szabad megelégednünk a mai állapotokkal. Csak akkor születhet működő demokrácia a mai helyzetünkből, ha két dolog teljesül: a baloldal elég bátor lesz ahhoz, hogy beismerje, mit jelentett valójában Magyarországon élni 1989 előtt és bocsánatot kér ezért, a jobboldal pedig megszabadul azoktól, akik mindig rontani fogják a demokrácia védőbástyájaként játszott hitelességét. Amíg ez meg nem történik, csak egyet tehetünk, egyetértünk az egykori Marosvásárhelyi/Martonyi ügynökkel, mikor azt mondja: „Az egész dolog messzemenően homályos és sötét…”

Sebestyén L. v. Gorka

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.