KossuthTer.NET

Amikor felrobban egy hatalmas társadalmi bomba, a füstös, üszkös romok alatt nincs sok értelme a kanócot meggyújtó apró gyufaszálra fókuszálni. A kis láng fellobbanását követően, még a sebes sercegéssel ellobbanó gyújtózsinór sem érdekel senkit.

A szörnyű detonáció utáni kába csöndben, a szétporladó kövek árnyéka között, mindenki önző módon csak saját túlélésére összpontosít. A kataklizma drámai pillanataiban senki sem tekint a jövőbe, csak bambán rámered a valóságra, a körülötte lévő szörnyű szerencsétlenségre. Feleszmélés és kitekintés előtti magányos, befelé forduló, hosszú kegyelmi pillanat ez a furcsa némaság. Aztán a csend ezerszínű hangja reménnyel tölti el a túlélőt. Csalfa reménnyel és várakozással. Nem gondol arra, hogy még messze nincs vége, ennek a szörnyű ámokfutásnak.

A romok között most sok magányos túlélő kérdezi: -Tényleg, van valami értelme számvetést készíteni erről a mocskos, nemzetkáromló, őszödi beszédről? Változott az elmúlt évben valami? Látszólag semmi! De a föld azért kicsit megremegett. A rögös felszín alól, mintha életre kaparta volna magát ez az arccal felfelé elhantolt, ragacsos kádári tetem. Kiszabadult szelleme újra megtermékenyítette a hanyatló, porladó pártokat. A siserehad nyomában állandósult válság, tovább tombol az országban! A Nagy Vibrátor szenvedélyes igazságbeszédét követően felgyorsultak a vörös párnákkal vívott gyermeteg közéleti párnacsaták. A kiszivárogtatás nyomán mindenhol kétségbeesés, zűrzavar és kapkodás. Szétomlóban a bizakodó társadalmi megítélés, széthullóban az egység, minden oldalon felbukkan a pártellenzék, a négyek /alelnöki-házelnöki/ bandája. Lendvai hazug gombócai ott fuldokolnak némán a képviselők torkában. Hangtalanul erőlködő gigákban duzzad a politikai félelem. Ezen a sikamlós lejtmeneten nem segít már az ördögi mágiával felavatott, jól látható, fekete kámzsával letakart Rebisz-es hadsereg. Nem segítenek itt már a váratlanul felbukkanó, lángoló kormányzati gabonakörök sem. Nincs, aki bátran átugorja, ezt a hanyatló korszakot.

A romok között most sok magányos túlélő kérdezi: -Van valami értelme ennek a kegyetlen, önsorsrontó rombolásnak? Látszólag nincs! Ebben a végső csatában, a lassan elfogyó kormányfőt, jobb idők reményében hibernálni igyekszik pártja, akárcsak saját felforrósodott vezérét a túloldal. Mindketten úgy viselkednek, mint egy távoli, temperamentumos latin szerető. Miközben egymás elengedhetetlen alternatívái, az egyik oldal a kormány, a másik oldal az ellenzék végső és tökéletes megsemmisítésére törekszik. Látszólag ez a folyamatos harc a lételemük. Nem érdekel senkit, hogy a két autokrata ádáz csatájában legyengül a nemzet. A posztkommunista Nagy Vibrátor és a plebejus-baloldali Nagy Tematizátor mindig a döntetlenre játszik. (A Századvég vezetője Stumpf szerint azért lehet érdeke az MSZP-nek a minél előbb előrehozott választás, nehogy a további népszerűségcsökkenéssel végleg megsemmisüljön az MSZP által képviselt jelenlegi baloldal!)
Ha véletlenül felborulna ez a képlékeny hidegháborús egyensúly, az a két vezér közös vesztét okozná. Ezért van az, ha véletlenül megbillen az uralom, azonnal egymás segítségére sietnek! A Nagy Vibrátor kézben tartja a multikat és a szakszervezeteket, míg a Nagy Tematizátor foglyai a műanyag pártok és civil szervezetek. Tökéletes az összhang, az irányítottság és a lefedettség! Erre a mesterségesen megrendezett rendetlenségre vigyáz most mindenki ebben a háromfelé szakadt, kétharmad részben szellemileg alultáplált országban. Igen, háromfelé, mert a két elvakult fanklub rajongótábora között, ott duzzad egy szabad harmadik erő, akinek már végleg elege van az értelmetlen pártcsatákból. Ez az önálló harmadik nőttön-nő, miközben nincs saját pártja, „csak” szeretve, féltve tisztelt hazája. Ez a taccsra tett harmadik, ez a szegény civil Magyarország magányos, nem látja a kiutat, nem érzi még mindég saját önszerveződésre képes, hatalmas erejét.

A romok között most sok magányos túlélő kérdezi: -Mit hoz számunkra ez az egyre sötétebb és kilátástalanabb jövő? Van még remény? Látszólag van! Bár a folyamatok már csak részben kiszámíthatóak. Ami most látszik az, hogy a Nagy /őszödi/ Vibrátor nem bírja energiával a ciklus végéig. Hamarosan lecserélik egy kevésbé elhasznált és elkopott alkatrészre. (Bár Horn és Medgyessy után már tudjuk, hogy rossz után mindig a rosszabb verzió következik!) A döntés hatására nyilvánvalóan összezárul majd a jelenleg nyitott pártolló, különösen azért, mert a mostani nagyhangú ellenzék továbbra sem csinál semmi tevőlegeset, az ország megmentése érdekében. Nagy duma keretében nem jobbról, hanem balról akar előzni, miközben nem akar kormányozni, sőt fél a kormányzati felelősség vállalásától. Ez a passzivitás jelentősen csökkenti a parlamenti jobboldal erejét, miközben növeli a mindenkiben csalódott és kiábrándult harmadik erő táborát.
Az utca azonban csendes marad. A megveretés és megalázottság után, az aktív utcai politizálás helyét szinte teljesen átveszi majd a mindent lebénító, passzív rezisztencia. Ez a hatalmas, mindent túlélni igyekvő közöny fogja elsősorban blokkolni, a későbbi politikai és gazdasági ámokfutást. A Nagy Vibrátor bukását követően, hamarosan hanyatlani fog a demokrácia igaz őreként megjelenő Nagy Tematizátor verbális radikalizmusra épülő tábora is. Hiába ítéli el a politikai életben megjelenő általános cinizmust a jobboldal vezére, ha áttételesen ő is Antall Józsefet idézi. (Az előrehozott választásokról azt nyilatkozta legutóbb a vezér: „Ezt a helyzetet a Fidesz nem tudja, és nem akarja/!/ kialakítani, csak a tisztelt magyar nép képes rá, azzal, hogy befolyást gyakorol a legnagyobb kormányzó pártra /az SZDSZ-re miért nem??? – a szerző/, de ez a tisztelt magyar nép és a kormánypárt ügye, ebbe a Fidesznek nem osztanak lapot.” Jó, mi? A kényelmes, öntelt és lusta ellenzéknek nem dolga, nem feladata ilyen drámai helyzetekben az azonnali kormánybuktatás! A Nagy Tematizátor hiába nem mondja ki nyíltan a „-Tetszettek volna forradalmat csinálni!-” cinikus mondatát. A vezér gyáva üzenete, miszerint az előrehozott választásokhoz neki semmi köze nincs, majd visszaszáll fejére. Eltűnik elképzelt hazája! Ezzel a mondattal nyíltan cserbenhagyja és elárulja azt a tisztelt néphatalmat, amely őt a választások során politikai képviselettel felruházta. A tisztelt nép nyilván igen dühös lesz és mozdulatlan. Egyre inkább nem áldozza fel magát a két messianisztikus vezér rituális oltárán. Közönyösen félre áll, miközben tisztelt feje felett teljesen beborul ez a kölcsönös megállapodásokon alapuló, egygyökerű, ám kétarcú „demokrácia”. A modern végítélet.

Mindannyian tudjuk. Nem jók ezek a jövőbelátó, borús jóslatok. Üszkös, füstös romok között a sok magányos túlélő most hallgat. Csendben figyeli ezt a mindent megmérgező rideg, gyilkos polgárháborút, a saját maga által választott parakormány és vuduellenzék között. Kábultan bámulja ezt az értelmetlen, ocsmány küzdelmet. Nézi, csak nézi eltűnődve, ezt az egykor hazának nevezett csatateret, miközben ösztönei útján lassan feltámad benne az életerő. A romokon átszivárgó, reménykedő és bátor szeretet.

Molnár Tamás/ÚDK