TÜNTETŐ CSOPORTOK ELSŐ ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA.

VISEGRÁDI DISPUTA V.
TÜNTETŐ CSOPORTOK ELSŐ ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA.
Visegrád városi sportcsarnok.
2007. március 3. szombat, 10-18 óra.

Honfitársaink!

Március 15-i nemzeti ünnepünk elsősorban a szabadságszeretet örök szimbólumaként él tovább dicsőséges történelmünkben. Ezen a kitüntetett tavaszi napon az elnyomás, a megfélemlítés és az igazságtalanság felett diadalmaskodott a szabad magyar ifjúság. Ez a nagyszerű tett bennünket is közös cselekvésre kötelez. Alkotmányos alapjogaink korlátozásának idején, ez a nehezen kivívott szabadságeszmény ma ismét különös rangra emelkedett. A jelenlegi hatalom félelemkeltő szándékaival és diktatórikus törekvéseivel szemben, együttes nemzeti összefogással kell megvédelmeznünk a magyar demokráciát! A közösen ünneplő megemlékezések felmutatása mellett, a hatékony cselekvés érdekében mozgósítunk most mindenkit szerte az országban. Közös politikai erő és akarat kimunkálására hívjuk a Gyurcsány rezsim ellen országszerte tiltakozó csoportok küldötteit. Visegrádi tanácskozásunkon az aktuális politikai elemzések mellett, előterjesztjük a morális forradalom 12 pontos követelését -mely közös szándéknyilatkozatot a résztvevők aláírásukkal hitelesítenek-, majd útnak indítjuk az egész országot behálózó, tettre kész nemzeti körök mozgalmát. Feladataink hatalmasak, a szabadságszerető Magyarország nem várhat tovább tétlenül! Itt az idő, most vagy soha! Találkozzunk Visegrádon!

Részvételi szándékokat kérjük a harcter@post.com email címen, vagy a szervezőknél (Bene Gábor: 70/36o-3595 és Gonda László: 30/377-2690) jelezni.

Budapest, 2007. február 21.

Magyar Nemzeti Bizottság 2006.
Magyar Október Mozgalom
Magyar Forradalmi Bizottmány
Rendszerváltó Fórum
Dunakanyari tüntető csoportok
Inconnu csoport
Molnár Tamás - ügyvivő

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.