Hódmezővásárhely fideszes polgármestere felszólította Havránek Ferencet az MSZP önkormányzati képviselőjét, hogy nyilaskeresztes apja miatt kövesse meg a város zsidóságát. Lázár János szerint " A fiúk nem felelnek apjuk tetteiért. Havránek Ferenc édesapja tevékenységének köszönhetően megszületett, és neki is gyerekei, unokái születtek. Édesapja és elvbarátai tevékenységének köszönhetően azonban nagyon sok zsidó nem született meg a második világháború alatt, nem születtek gyerekeik, unokáik, mert odamaradtak a koncentrációs táborokban."
Közel öt éve, 2002 júliusában Meruk József az MSZP egykori kampányfőnöke, a Budapest TV műsorvezetőjeként hasonló bejelentés tett, a célpont Pokorni Zoltán volt, akinek apja 1956-tól, több mint harminc éven át besúgó volt.
Meruk Józsefhez képest Lázár János fogalmaz kulturáltabban - „ fiúk nem felelnek apjuk tetteiért” -, s ha figyelmen kívül hagyjuk a primitív okfejtést a meg nem született utódokkal, a végeredmény mégis ugyanaz: védhetetlen helyzetbe hozni a politikai ellenfelet.
De mi volt Meruk József és mi Lázár István valódi szándéka, mit akart és akar elérni, ha mindketten tudják „a fiuk nem felelnek apjuk tetteiért” és mégis úgy tesznek, mintha a fiú, az apja klónja lenne? Mit kellett volna tenni Pokorninak, vagy most Havránek-nek? Megtagadni az apját, ha él leköpni, ha halott akkor fölszántani a sírját, sóval behinteni aztán belekiáltani a budapesti vagy a hódmezővásárhelyi csöndes éjszakába: gyűlölöm az apám, megtagadtam! Vagy tényleg az a teendője Havárnek-nek, hogy megkövesse a vásárhelyi zsidókat, s ezzel mintegy demonstrálja: a fiúk mégis felelnek apjuk tetteiért?
Meruk és Lázár pillanatnyi politikai haszonért kérte, kéri számon a fiún az apja tettét, s olyan morális kérdést emelt be a politikába, amely nem való oda.
Az ÚDK Nemzeti Liberális Platformja egy etikus társadalom mellett kötelezi el magát. Amikor szóvá tesszük Meruk József és Lázár István generálta ügyeket, akkor nem a személyek ellen kívánunk fellépni, hanem jelezni kívánjuk: a politika a játékterén kívülre tévedt. Mivel az adok-kapok értéke most éppen egyenlő, kérjük a magyar politika szereplőit, hogy tartózkodjanak az apák tetteit a fiúkon számon kérni. Mert ha nem felelnek, akkor kivétel nélkül nem felelnek.
Gulyás István
Hozzászólások
Hozzászólások
Hozzászóló: Labanc @ 06 Nov 2007 12:06 am
Nem értem, miért kéne megkövetnie az apját azért, mert egy nemzeti pártnak tagja volt? Talán a 300.000 párttag minden leszármazottjának meg kéne ezt tenni? És mégis miért? A gázkamrákról, meg Dunába lövésről szóló mesék miatt? Inkább az a szégyen, hogy ilyen kiváló családi háttérrel ide süllyedt.