Gripen háború?

gripen2.jpg

Valami bűzlik, - no nem Dániában, hanem - Magyarországon. Mindenki idegesen nyilatkozik, jönnek-mennek a volt, és jelenkori "hadügyérek”. Illúziónk már nincs, mert tizenhét év alatt megtanultuk, hogy nem is igen lehet! Azonban a magyar Gripen-ügy nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják, hiszen három kormányzat is dolgozott az "ügyön”! Ezért az a célszerű, hogy áttekintsük mikor, ki és milyen álláspontot képviselt, mit nyilatkozott és tett ebben a nem is olyan olcsó beszerzésben.

Az első lépéseket a Horn-kormány tette meg, az első tárgyalásokat ők kezdték, hiszen bizonyos okok arra kényszerítették a honvédelmi tervezőket, hogy felhagyjanak a volt szovjet típusú katonai gépek beszerzésével, és egy újabb, - vagyis több- ajánlat után nézzenek, amely az ország érdekeinek a legjobban megfelel.
A Horn-kormány bedobta a köztudatba a SAAB-Gripen több funkciós gépet, amelyre - mint "az ultiban” egy rekontra- úgy jött a válasz az akkori ellenzéktől az F-16-os vadászgép "személyében”. Eközben óriási vita és személyeskedéstől sem mentes polémia kezdődött a médiában, amelynek a közbejövő választás és így kormányváltás vetett véget.
A soron következő honvédelmi miniszter dr. Szabó János - információim szerint- katonai és polgári szakértőknek adta ki a kérdést előzetes döntésre, amelyet aztán a kormányfő Orbán Viktor elé tártak, aki fenntartotta magának a jogot, a döntésre, természetesen előzetes szakértői vélemények alapján.

Azonban, hogy pontosan értsük miről is van szó, magyarázatra szorul, hogy mi is volt ebben a kérdésben problematikus! Tudva lévő, hogy bizonyos FIDESZ-es körök igen erőteljesen szorgalmazták az F-16-os gép iránt való elkötelezést. Az idő tájt mindenki letette volna a garast, hogy ez lesz a rendszerbe állított típus és ezzel fognak a következő generációs pilóták repülni. Nos, az összehasonlítás nem volt egy egyszerű dolog, hisz az F-16, egy akkor 25-28 éve rendszerben álló típus volt, a maga megbízható rendszerével. Ez viszont azt jelenti, hogy még a felújított verziója is egy igen rövid 14-20 évig állhatott volna rendszerben.
De nem azért, mert a gép szerkezete vált volna alkalmatlanná, hanem azért, mert ez időben valószínűleg számos új típus került volna a piacra, vagyis félő volt, hogy erkölcsileg avul el a gép, és így az, az árával már nem volt arányban. Itt meg kell jegyezni, hogy a kommunista érában az oroszok ugyan-úgy a harmadik generációs gépet adták el a "néphadseregnek” amelyért igen búsás összeget kellett az "országnak” leszurkolni.
A Gripennek - vélhetőleg a szakértők szerint is,- az „ár/használható idő” aránya jobb volt, mint az F-16-osé, mert ez a típus 45-50 évig rendszerben maradhat. Még egy példával lehet igazolni a fenti állítást, amelyben a románok egy egészen más utat választottak, és a meglévő MíG-21-eseiket újították fel úgy, hogy egy izraeli cég a teljes elektronikai rendszerét lecserélte, és ezáltal nagyobb bevethetőséggel rendelkeztek a repülők.
Igaz, hogy az elmúlt években már két gép leesett, és lassan lejár a gép mechanikájának az ideje, hiszen ezeket a gépeket 1963-67 között gyártották, és így az elhasználódás fizikailag lehetetlenné teszi lassan a további repülést vele. Most tehát a románok egy újabb nagy összegű beszerzés előtt állnak, amely valószínűleg megint megterheli a társadalom tűrőképességét. Ez a kis magyarázat vélhetőleg segíti a jobb megértést!

De térjünk vissza a kormányfői döntéshez. Mint már fentebb is jeleztem több lobbyzó csoport volt, amely más-más típust igyekezett a révbe segíteni. A FIDESZ-hez közelálló csoportok az F-16-ot preferálták, és ezt a Népszabadság vitte a közvélemény elé, míg köztudomásúlag a Gripen-t a Horn köreiből szorgalmazták igen erősen. Mindeközben a honvédelmi minisztert a Kisgazdapárt adta!! Mint látható ez egy igen bonyolult képlet, és itt igen sok "svindlizésre” nem lehetett alkalom! Megszületett a döntés, és Orbán a Gripen mellett döntött! (A magánvéleményem szerint helyesen! "De ez mindegy”.)
Akkor mégis mi lehet a baj, hol van a kutya elásva?

Ha tovább gondolkodunk, akkor itt még nem ér véget a történet, mert jött a következő kormányváltás, vagyis a Medgyessi-kormány a villaépítős Juhász Ferenccel, mint honvédelmi miniszterrel.
Ez nem is okozott volna feltűnést, ám ami utána történt az nem kis meglepetés volt sok a honvédelemmel foglalkozó szakembernek! Vagyis, az MSZP-s körökben elkezdtek cikkezni, hogy az előző kormány milyen rettentő hibásan kötötte meg a beszerzési szerződést, mert hiányosan rendelték meg a gépeket, és valami fegyverrendszerről kezdtek "pampogni”!
Ezért módosították a szerződést, amelyben hozzárendelték "igen komoly értéken” a légi utántöltő rendszert is.

Itt megint meg kell állnunk egy kicsit, mert itt is komolyabb magyarázatra szorulnak bizonyos dolgok. A légi utántöltés nem fegyverzet rendszer, hiszen csak annyi a funkciója, hogy a levegőben tud tankolni a gép, amellyel kétségtelenül megnő a levegőben tarthatóság ideje, és így a harcértéke is. Ez azonban a magyar körülmények között egy nonszensz, mivel a vadászgépek még hangsebesség alatt is igen szűken fordulnak a magyar légtérben, nemhogy utántöltsenek!
Ezekre a felvetésekre azt próbálták magyarázni, hogy egy, NATO bevetés során erre bármikor szükség lehet. Nos, ekkora blődséget csak egy MSZP tud és mer állítani, hiszen ha meggondoljuk, akkor a Magyarországon (majdan) rendszerbe állított 14 darab Gripen-t NATO műveletbe bevonni csak a képzelgések kategóriájába tartozhat! Miért?
Azért, mert az országból, - a légirendészet fenntartása mellett,- elvonni vadászgépeket legfeljebb csak 9-10 darabot lehetne, ami a NATO-ban mint harcérték szinte elhanyagolható.
Bizonyításképen gondoljunk abba bele, hogy Franciaország, vagy Anglia a maga 600-800 darabos vadászgép állományából mennyivel egyszerűbben tud elvonni akár 100-150 darabot is. Ráadásul egyszerűsödik az alkatrész utánpótlási logisztikájuk is!

Ez tehát szintén nem indok. Vannak más problematikák is, mivel a magyar légierő nem rendelkezik "tanker” utántöltő géppel, így a pilóták gyakorlatoztatása csak óriási ráfordításokkal oldható meg, hiszen ezt csak külföldön tudják bérlettel megoldani.

Nézzük meg azt az állítást, hogy tényleg hiányos fegyverrendszerrel rendelte volna e meg az Orbán-kormány a Gripeneket? Itt tudni kell, hogy ezek a gépek többfunkciós gépek, vagyis felderítő, bombázó és elfogó-vadász célokra vethetők be, amelyek egy kapcsoló átállításával, és természetesen a külső fegyverzetek, rakéták cseréjével átállíthatóak.
Azt állítani, hogy egy komplett számítógéprendszerben lévő funkciókból csak egyet, vagy kettőt rendelne meg valaki, nos ezt megint csak egy gyurcsányi MSZP-s "showmen” meri megtenni. Az viszont könnyen elképzelhető, hogy nem a fegyverek/fegyverzetek teljes arzenálját rendelték meg anyagi okok miatt!
Ráadásul, ezeknek a fegyvereknek - bizonyos idő elteltével, mintegy a- "szavatosságuk” lejár.

Elgondolkodtató mindamellett, hogy ha semmi nem indokolja az utántöltést, akkor mégis miért rendelte meg sok milliárd forintért a Juhász-féle minisztérium? Az is érdekes lehet, hogy tudomásom szerint nem volt ez idáig utántöltős referenciája a SAAB-Gripen cégnek.

A fentieken el lehet, és el kell gondolkozni. A parlamenti bizottságnak, amely a fentiek kivizsgálására jött létre nem lesz egyszerű feladata, de úgy hiszem, nem vállalkozik lehetetlenre, hisz a sajtó igen bőséges terjedelemben tárgyalta ezt az ügyet, szinte mindvégig a nagynyilvánosság előtt. A tizenhét év alatt csak a Gripen beszerzés volt az, amely ekkora publicitást kapott, kivéve persze, - no nem a Gyevi bírót,- hanem az utántöltős verziót.

Cs. Szabó Béla

FKGP Honv. Kab. Tagja
1995-2002

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.