Az új EU reformszerződés életbe lépése után Magyarországnak biztosítania kell a homoszexuálisok házassághoz való jogát.
Az ÚDK szerint el kell utasítani az új EU „reformszerződést”, mert az, az eddigi utat, a Szodoma Európa építését viszi tovább.
A június 21-22-i, brüsszeli csúcson az állam és kormányfők abban állapodtak meg, hogy a korábbi – a franciák és hollandok által népszavazáson elutasított - alkotmánytervezet megfogalmazásait megváltoztatják, de annak tartalmát nem. Az elkövetkező hónapokban véglegesítik a szerződés szövegét, a Fidesz már előre jelezte, meg fogja szavazni. Arra kérjük, a Fideszt, és a jó érzésű MSZP-és képviselőket, változtassák meg álláspontjukat és utasítsák el az új EU „reformszerződést”.
Az új, alkotmánypótló szerződés – az eddig ismert hírek szerint – ugyanis megtartja azt az eddigi irányvonalat, miszerint:
- Az alapelvekből kizárja a kereszténység eszméjét, még Európa keresztény múltjára sem hivatkozik.
- Ugyanakkor változtatás nélkül fogadja el az elbukott alkotmány részét képező „Alapvető Jogok Chartáját” Ezen charta szerint alapvető jog, pl. a homoszexuálisok házassága (burkolt megfogalmazásban palástolva). Mivel az EU joga a magyar alkot-mány szerint is elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben ezért Magyarországnak kötelező lesz biztosítania a homoszexuálisok házassághoz való jogát.
- Az „Alapvető Jogok Chartája” az uniós jogban – a politikai elvárások után - először tiltja a halálbüntetést (igaz ezt is burkolt fogalmazással teszi).
- Az eddigi konszenzusos döntéshozatalt - a kvázi kormányként működő Miniszterek Tanácsában - többségi döntéshozatali eljárás váltja föl (tíz év múlva). A 27 fős Miniszterek Tanácsa létszámát 17-re csökkentik, rotáció fogja eldönteni, kik nem lesznek meghatározott ideig a tagjai. Miután az uniós jog eddig is elsőbbséget élvezett a nemzeti jogokkal szemben, ezután a Miniszterek Tanácsának döntéshozatali rendje formálisan és teljesen megszünteti az eddig is csak látszólagos szuverenitást.
Az Európai Unió szodomikus vonásának tekintjük, hogy az „Alapvető Jogok Chartája” egyenlő értékűnek tekinti az életet továbbvivő heteroszexuális párkapcsolatot az életet tovább nem vivő homoszexuális párkapcsolattal. Szerintünk, ahol, a homoszexualitásnak kultusza van (Szodoma, Római Birodalom, USA és az Európai Unió egyes részei), ott a heteroszexualitás is elsősorban öncél és nem két embert a gyermekek nevelésére is összekötő kapocs. A liberális demokráciák által támogatott szex- és a pornóipar nincs tekintettel a gyermekek jogaira, nincs tekintettel a gyermekek egészséges erkölcsi fejlődéshez való jogára. Az Európai Unió jogrendje nem védi meg a gyermekeket, nem védi meg a családot, viszont támogatja a pornó- és szex iparnak (Internet, televíziók stb. ) azon jogát, hogy üzleti érdekeik mentén „vizuális erőszakot” tegyenek a gyermekeken. Ezek a szodomikus agresszív jelenségek, mint lakmuszpapír jelzik előre a társadalmak pusztulását. Ami Szodomában kénköves eső volt, az Európai Unióban a keresztény civilizáció demográfiai hanyatlása. Az a civilizáció hanyatlik, amely felemelte Európát.
Az ÚDK szerint a szex- és a pornóipart a dohányreklámok szintjére kellene korlátozni.
Mivel az új EU reformszerződésről – a kudarcokat elkerülendő – sehol sem fognak népszavazást tartani, arra kérjük a Fideszt és a KDNP-t, és a jó érzésű MSZP-seket is, hogy utasítsák el, a bukott EU alkotmány újrafogalmazását.
Bp., 2007. június 27.