Zuschlag ügy és a Hankook

1. ZUSCHLAG TEGYE JÓVÁ BŰNEIT!
2. KORMÁNYTÁMOGATÁST A HATÁRON TÚLI MAGYAR MUNKAVÁLLALÓKNAK IS !

1. ZUSCHLAG TEGYE JÓVÁ BŰNEIT!

A napokban nyilvánosságra került alapítványi csalássorozat rámutatott a Fiatal Baloldalon /FIB/ lévő képviselők gátlástalan nyereségvágyára. A Bács-Kiskun megyei ifjú szocialista politikusok nyilván nem maguktól jutottak el az állami pénztámogatások megcsapolásáig. Ott voltak előttük az MSZP sikeres példaképei. A „görénykurzus” meghatározó, de egyben gátlástalanságukról ismert, zsákmányszerző arcai. A fiatalok nem tettek mást, mint kicsiben folytatták nagy elődeik haszonszerző nyomulását. Nem tudták még, hogy amit szabad Jupiternek, az bizony tilos a kisökörnek. Zuschlag, aki egyszer már antiszemita vicceivel kellemetlen helyzetbe hozta a pártját, most végleg lapátra kerül. Az 50 milliós csalás nyomán a hatóságok most tíz évre visszamenőleg ellenőrzik az alapítványi kifizetések felhasználását. (Hátha találnak Fideszes visszaéléseket is!) Zuschlag ebben a szorult helyzetében egyet tehetne: kihallgatása során a nyomozóhatóság embereinek feldobhatná a szocialista párt szabadon garázdálkodó nagyvadjait. Csintalan jó példa rá, hogy az ellenfél örömmel fogadja keblére a megtért bűnözőket.

2. KORMÁNYTÁMOGATÁST A HATÁRON TÚLI MAGYAR MUNKAVÁLLALÓKNAK IS !

Megkezdte környezetszennyező működését az ideiglenesen hazánkban állomásozó „Kis-Korea”, a magyar gumiipar modern szocialista fellegvárában, Dunaújvárosban! Kóka János szerint, a 130 milliárdos robosztus Hankook beruházás, legkésőbb 2010-re /vagyis éppen a parlamenti választások évére/, talán már elkezdi visszacsepegtetni az állam által adott 4-5 milliárdos adókedvezményt. A véső cél 1508 fő foglalkoztatása, amihez a magyar állam nagyvonalúan, 13,5 millió forint állami támogatást adott a beruházó cégnek fejenként. (Ha ennek a munkahelyteremtő összegnek csak tizedét megkaphatnák a sikeres magyar vállalkozások, akkor már nem ilyen siralmas munkanélküliségi kvótáknál tartanánk!) Az üzem jelenleg 800 dolgozóval üzemel, melyből 20 szlovákiai, többségében magyar és 50 dél-koreai állampolgárságú. Miközben a koreaiak alkalmazása tök gáz, nem tudom, a Fideszt miért zavarják a felvidéki magyarok? Ez nem ugyanaz a gusztustalan demagógia, amit a népszavazáson Gyurcsányék képviseltek? Sőt, szerintem ha szlovákok jönnek Dunaújvárosba, Győrbe, Esztergomba dolgozni az is hasznos nemzetpolitikailag. Azzal kellene inkább foglalkozni, hogy az ázsiai cégek nem biztosítják a szakszervezeti jogokat. A jelenlegi gyenge kormányzati érdekérvényesítés jól párosul a multik profitszerző gátlástalanságával. A dunaújvárosi helyzet nem sok jóval kecsegtet. Riasztó példa az esztergomi Suzuki autógyár esete, ahol az európai munkavállalói előírások semmibevétele során még a szakszervezet minimális érdekvédelmi munkáját is akadályozzák. Követeljük a kormány azonnali határozott állásfoglalását a magyar munkavállalók érdekében! Nem akarunk Magyarországon modern rabszolgatartást!

Tímár Jenő, ÚDK Népi-bal platform.

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.