Kormányzati reform: Vedd el a másét!

Elmehetne már ez a remek kormány a picsába! Miközben a lakosság közérzete több száz kilométerrel a bányászbéka feneke alatt vergődik, Gyurcsány szerint sikeres évet tudhat maga mögött a véres- és enyveskezű kormányzat. Ritka pillanat ez, mert a kormányfő most kivételesen nem hazudik. A közvagyon elsíbolásának tekintetében tényleg határozottan jó évet zárt a posztkommunista baloldal.

Ennek az állításnak a bizonyítására, elég csak néhány, a jéghegy csúcsaként a sajtóban is felbukkanó elrettentő példát felsorolnunk.
Itt van mindjárt a sikeres és puritán kormányfő, aki a nyári szünet kezdetén egy vadonatúj Audi A8 lang 6.0-ás, 40 milliós verdával lepte meg saját magát. Mellette ott a szintén igen sikeres Kiss Péter, aki a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet pályázatán potom 44 milliót osztogatott szét agymosásra a Népszava, a Klubrádió, a Juszt család és a Hit-gyüli körüli baráti brancsoknak. (Ja, meg ne feledkezzünk a humortalan Hócipő 3 milliójáról sem!) A sorban ott lapul az SZDSZ-es csepeli Kál Károly, aki önkormányzati előemberként őrzi, védi és takarítja saját önkormányzatát, csekélyke 22 millió forintért. Hozzá képest Hiller Pisti egészen amatőr az OKM 12 millióért titkosított reklámfilmjével. Az eltapsolt közpénzek rangsorában Petrétei 10 milliós jutalmazgatása szinte eltörpül, Batíz 52 ezer forintos kormánytanácsadói óradíja mellett. Azt, hogy a dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsból hány tíz milliót síbolt ki saját családjának az SZDSZ-es, asszonyverő Wekler, még nem tudjuk pontosan, csak sejtjük. Akárcsak a számtalan esetben eltüntetett további százmilliót, amelyről természetesen nem készült sohasem híradás. Mert a kommunista nem vész el csak átalakul, természetéhez tartozik az állandó zabrálás. A lakosság kifosztása mellett egyre nagyobb ütemben folyik a saját zsebre irányuló osztogatás és fosztogatás. Még szerencse, hogy a baloldali legendárium legkisebb tagjának szülinapi bulija csak 3 millióba került. Persze törvényes keretek között pártpénzekből, amit előzőleg tőlünk loptak el. Naná, hogy jó évet zárt a baloldal! Feri, végre nem hazudtál!

Bécsi Dénes
ÚDK Nemzeti Radikális Platform

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.