Ezt a kérdést közel kilenc millió ember szegezhetné a mai politikai elitnek(?)!
Tudom, többen megtették már előttem, vélhetőleg jobban és líraiban is megfogalmazták, - mint például az MTV-s Pálffy István a jegyzetében a Magyar Rádió egyik műsorában-, akit e megvallott honszeretetért majdnem kirúgtak a TV-től. Igen ma Magyarországon ilyen közállapotok uralkodnak. Magyarnak lenni nem egy nyerő dolog, ha valaki menő és nyerő akar lenni, akkor kozmopolitává kell válnia.
Ha egy újságíró megvallja - mint fentebb Pálffy tette- félelmeit és hazaszeretetét ráadásul még igazat is ír, akkor az elit(!) Néró-hoz hasonlatosan lefele fordítja a hüvelykujját és akkor annak az embernek, és az egzisztenciájának vége! Ma Magyarországon újságírónak lenni "veszélyes üzem”, hiszen az újságok némi kivétellel pártszolgálatot teljesítenek, és pártvéleményeket szajkóznak.
Nos tehát, azok is nekiszegezhetnék a mai hatalomnak a fenti kérdést, akik választáskor "ezekre” adták a voksukat, igaz akkor "öntudatlan” állapotban lévén, még jóhiszeműek voltak, legalábbis annak számítottak. Azonban, akik ma is rájuk szavaznának, már csak, mint tettestársak jöhetnek szóba, vagyis a felelősségük még a kormányénál is nagyobb, hiszen tudják jól, hogy mikor, ki és mennyivel sétált el a "kasszától”.
Magyarországon soha, ezeregyszáz éve nem volt ilyen korrupció, mint ma! Lássunk egy baloldali véleményt:
Krausz Tamás: Meg kellene értenünk végre, hogy a bűnözés a kapitalizmus normális szívdobogása, pórusaiból is árad nap, mint nap. (2007. 06. 26. 10:45 MNO)
Ezzel az állítással majdnem egyet lehet érteni! Azonban nem hiszem, hogy a Lajtán túl ilyen mértékű lenne a bűnözés. Azt viszont erősen kétlem, hogy ha egy politikusról kiderülne a korrupció, akkor maradhatna a helyén úgy, mint nálunk! A Lajtán túl nem szoktak bűnügyeket 80, 50, de akár 30 évre sem titkosítani. Nem szoktak 100 milliárdos ügyben bankelnököket a politikai elitnek "összekacsintva” felmenteni!! Ma nem lehet tudni, hogy hol kezdődik az állam, és hol a bűnözés!? A Lajtán túl nem szokás a bűnözők helyett a tisztességes adófizető polgárokat elverni, mint a kétfenekű dobot csak azért, mert elegük van a hazugságból, a szemfényvesztésből. Elegük van a költségvetés kifosztásából, mert vajon mit lehetne mást mondani a Balaton mellett épült autópálya kivitelezési költségeire, ami a legújabb információk szerint 2,75 milliárd forintba került kilométerenként! Vagy elegük van a rendőrbűnözőkből, és abból, hogy reszketve kell ma már elengedni a gyermekeket az iskolába, mert a kisebbség gyermektagjai is bűnözővé váltak és kifoszthatják a mi gyermekeinket, és még szóvá sem lehet tenni, hiszen egy kvázi anarchista párt (SZDSZ) azonnal lerasszistázza a másikat.
Vagy ahol egy gyengécske híren túl nem tudni, hogy mi van azzal a hat hajléktalan ügyével, (Siemens-ügy!) akiken keresztül több száz milliót nyomtak ki, és a kérdés most is kérdés: - de, vajon kiknek?
Ugyan így kérdés a Strabag-ügy, amelyet láthatatlan kezek most is levettek a napirendről, - és mintha nem lenne ellenzék,- még csak kérdést sem hallani róla!!
A gátlástalan gazdagodás már az egeket verdesi keveseknél, míg a nyomor a - társadalom harmadánál- elég régóta a szemünk előtt leledzik.
Vajon melyik országban szervezik úgy a gazdaságot, hogy a honi vállalkozói réteggel fizettetik ki a multik adókedvezményét, ezzel bekódolva a versenyképtelenségüket!!
Az első negyedévben közel 16 ezer vállalkozás ment tönkre, de ezzel a tönkremenetelek még nem értek a végére. A vállalkozók úgy mennek csődbe, hogy 4-8 milliós beruházások válnak egyik percről a másikra semmivé, miközben az úgynevezett "politikai elit” köszöni szépen, jól van!
Külföld már régen leírt minket, hogy ez nem képzelgés álljon itt egy pár hír:
Economist: jobb kerülni Gyurcsány társaságát: A tekintélyes brit Economist szerint Kelet- és Közép Európában tehetségtelen politikusok regnálnak. A lap szerint mindössze két kivétel van, és egyik sem a magyar miniszterelnök.
www.arpadvonal.hu: A "politikai elit" megy a lecsóba?: Melyik oldal a szarosabb? - teszi fel a kérdést Kármán Irén új internetes naplójának legújabb bejegyzésében. A keserű kérdés azokból is ki szokott bukni, akik érdemi különbséget nem látnak a parlamenti pártok között, és csak kényszerűségből szavaznak hol erre, hol arra, mivel nincs más "alternatíva". Ám a sziklaszilárdnak tekintett kétpárti diktatúra könnyen felbukhat.
Mi is feltehetjük a kérdést! Mit gondolnak, meddig lehet ezt megtenni, hogy míg néhány képviselőnek jut 4-5 állás is addig százezreknek egy sem? Mit gondolnak, lehet egy társadalomban úgy élni, hogy a családok ezrei mennek tönkre és olyan tragikus hírek látnak napvilágot, amelyben anyák menekülnek a halálba kisded gyermekeikkel?
Eközben talicskával hordják szét a közpénzt, mindannyiunk közös adóforintjait.
Rekord: 2,75 milliárdért épült egy kilométer az M7-esből tavaly
2007. június 22. 8:17 MNO
Tavaly az autópálya-törvényben megtervezett 313 kilométernyi új autópálya és autóút helyett ennek csupán kétharmada készült el. A tervezettnél korábban a jelentősebb szakaszok közül csak az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 45 kilométeres szakaszát adták át még 2005-ben. A költségkeretek pedig gyorsan apadnak már azért is, mert rekordáron, 2,75 milliárd forintért épült egy kilométer autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr között.
Az autópályák nem csupán lassan, de jelentős finanszírozási bonyodalmak árán készültek tavaly - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből. Az átadott gyorsforgalmi utak közül az M3, az M35, valamint az M7 egyes szakaszait (az úgynevezett programutak) a kormány magántőke bevonásával kívánta megépíteni, erre azonban nem került sor. A beruházásokat végül a központi költségvetésből, illetve a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által állami kezességvállalás mellett felvett hitelekből finanszírozták többek között koncessziós és PPP-megoldásokkal - olvasható a Napi Gazdaságban.
A szaktörvény az eredeti úthosszból kiindulva 347 milliárd forintos kiadással kalkulált 2006-ra. Ehhez képest csak a három említett programút esetében az NA Zrt. év végéig 22,3 milliárd forintot költött előkészítésre és 121,2 milliárd forintot építésre, amihez még 8,4 milliárdnyi vitatott követelés járul. A koncesszióban megvalósult M5-ös és M6-os autópálya-szakaszok esetében 2006 végéig az előkészítésre kifizetett összeg 9,4 milliárd forint volt, míg az építési költség 136 milliárd forint, amelyet az állam a rendelkezésre állási díj részeként a 2030-ig, illetve 2024-ig tartó koncessziós időszak alatt fizet meg. Az ÁSZ által ellenőrzött 117,7 kilométernyi autópálya és 19,5 kilométer főút fajlagos költsége a legmagasabb az M7 esetében volt. A kiugróan magas, 2,75 milliárdos kilométerenkénti díj több mint másfélszerese az M3 szintén tavaly megépült szakaszának. A balatoni autópálya kérdéses, Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti, 25,7 kilométeres szakaszára az engedélyezés időpontjában költségbecslés nem készült, csak méret- és mennyiségszámítás.
Ide kívánkozik újból Márai Sándor látnoki gondolata, amely szinte meghatározta az elmúlt 17 évet:
"A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt !"
Cs. Szabó Béla