Ökölbe szorul a kezem

Bécsi Dénes: Ökölbe szorul a kezem és kupán vágnék egy liberálist kirekesztőt. De igazságtalan lennék, mert nem az egyén, hanem maga a liberális demokráciák rendszere az, ami ördögi. Marad számomra a tehetetlenség és az álmodozás: a 16 éves Lydiának távoli lovagja vagyok.

A brit legfelsőbb bíróság elutasította annak a lánynak a keresetét, akinek a tanárai megtiltották önmegtartóztatását jelképező gyűrűjének viselését.

A 16 éves Lydia Playfoot azt mondta, hogy az ezüstgyűrű a hitének kifejezése, ezért szerinte nem szabadna az iskolai ékszerhordási tilalmat arra is kiterjeszteni.

Nagyon csalódott vagyok a döntés miatt, amellyel a legfelsőbb bíróság nem engedélyezte nekem, hogy hordjam az iskolában azt a keresztény meggyőződésemet kifejező gyűrűmet, hogy nem fekszem le senkivel házasságon kívül - jelentette ki a lány.

Úgy gondolom, a bíróság döntése azt jelenti, hogy idővel az olyan embereknek, mint például az iskolai vezetők és a munkaadók, illetve a politikai szervezeteknek joguk lesz megtiltani a keresztényeknek hitük nyilvános kifejezését és gyakorlását - mondta Lydia Playfoot.

A lány ügyvédje a bíróság előtt azt mondta, hogy a gyűrű hordásának iskolai tilalma sérti a lelkiismereti, vallási és gondolatszabadságot, amit az Emberi Jogok Európai Egyezménye véd.

Az iskola jogászai azzal érveltek, hogy nem történt diszkrimináció, az önmegtartóztatást jelképező gyűrű hordása sérti az iskolai ékszerviselés szabályozását.

Közölték: a muzulmán és szikh tanulóknak is csak azokat a tárgyakat engedik viselni, amelyek vallásuk szerves részét képezik. A keresztények is viselhetnek keresztet, de véleményük szerint az említett ezüstgyűrű nem tartozik szorosan a hitükhöz.

Az önmegtartóztatásra utaló ezüstgyűrűt a hívők a bal kezük középső ujján hordják. Egy bibliai passzusra utalnak ezzel, amely szerint a keresztényeknek távol kell tartaniuk magukat a szexuális bűnöktől.

A 16 éves lány esete a legutóbbi példája azoknak a vitáknak, amelyek az utóbbi években a brit iskolákban kibontakoztak a vallási szimbólumokról és a tanulók hitének megfelelő öltözködésről.

Tavaly egy brit jogi testület visszautasította Shabina Begum keresetét, amellyel azt szerette volna elérni, hogy lutoni iskolája tiltása ellenére, hordhassa muzulmán öltözetét.

Az Info rádió nyomán

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.