Meg fogjuk törni a Fidesz egypártrendszer jellegű monopóliumát

Tőkés László: Megbukott a Markó doktrína, az RMDSZ nem fedi le az egész erdélyi magyar társadalmat. Más szóval, nem állja meg a helyét, hogy az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim képviselője, és politikai téren megjeleníti az egész romániai magyarságot. Ezt mi eddig is tudtuk, de hiába hangoztattuk, nem tudtuk bebizonyítani.

ÚDK: Megbukott Orbán Viktornak az 'egy a tábor' doktrínája. A Fidesz nem fedi le a nemzetben gondolkodó magyar társadalmat. Ezt mi eddig is tudtuk, de hiába hangoztattuk 2002-es és 2006-os bukások előtt és után.

Tőkés László: A bizonyításhoz össze kellett gyűjteni a 137 ezer aláírást. Ebből akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy az RMDSZ csak akkor hajlandó engedni a képviseleti monopóliumából, ha erőt mutatnak fel vele szemben.
Meghatározó jelentőségük volt az aláírásoknak. Másfelől az államelnök elmozdítására kiírt népszavazás is befolyásolta a helyzetet. Ekkor ugyanis kihátrált a magyar szavazóbázis az RMDSZ mögül. Ez a két tény figyelmeztette a szövetséget, hogy Tőkés László ide vagy oda, gyökeresen változtatnia kell az eddigi politikáján. E tények bizonyították, hogy az RMDSZ csak az egypártrendszeri monopóliumának köszönheti politikai súlyát.

ÚDK: Az eddigi választások azt bizonyítják, hogy 3 párt a nemzeti oldalon kb. 60%-os eredményt tud hozni. Ezt bizonyítja 1990 és 1998(kivétel volt 1994, amikor érdemtelenül az MSZP ölébe hullott a győzelem). Az egy táborban indulás pedig 50% alatti eredményt hoz. Ezt bizonyítja 2002 és 2006 bukása.A Fidesz, most arra játszik - ahogy 1994-ben az MSZP - úgy 2010-ben a Fidesz ölébe hull a győzelem. Nagy kockázat így gondolkodni, és ha ez így is lenne, az biztos, hogy a győzelem a 2/3-ot nem érné el. Márpedig ilyen tehetségtelen, de rabló kormányzat ellen illene 2/3-osan nyerni. Az alkotmányos berendezkedés átalakításához pedig eleve 2/3-os többség kell.
Ami Tőkés Lászlóéknak az RMDSZ-el szemben már realitás, az az ÚDK-nak a Fidesszel szemben még csak a megfogalmazott gondolat.
De meg fogjuk törni a Fidesz egypártrendszer jellegű monopóliumát!
Az ÚDK nem fog választási szövetséget kötni a a Fidesszel, de a választások után hajlandók leszünk koalíciós szerződést kötni velük. Az ÚDK rendszerváltó programja - a Fidesz langyos programja mellett - akkor tud érvényesülni, ha minél több ÚDK-s képviselő jut be a Parlamentbe.

ÚDK

Hozzászólások

Hozzászóló: Imrei

Hozzászóló: Imrei István @ 03 Aug 2007 12:27 pm
A fentiekben leírtakkal egyetértek,a langyos megközelítés nem vezet sehova !



Hozzászóló: Bokor Levente @ 04 Aug 2007 11:57 am
A Fidesz a KISZ alternatívájaként indult, ezt a karrierista gyökerét soha nem küzdheti le. Kígyóként tekeregte végig saját identitását, és kifogta a szelet a hely aktív szellemének minden minden vitorlájából. Tiszta politikai-világnézeti profilja soha nem lehet. Olyan politikai konjunktúrális vállalkozás, amely a TŐKÉNEK ama leküzdhetetlen jegyét viseli magán, hogy csakis expanzió árán képes fönnmaradni. Nem minőséget, hanem tömeget állít elő (lényegesen jobb minőségben az MSZP-nél). Mások befalása a létfeltétele, növekedésének leállása a halál. Tanulságos eset, mert gyökértelen, de nem talajtalan. Az RMDSZ-szel való összevetése félrevezető, mert annak van gyökere, meg talaja is, csupán egyeduralma korlátozására szorul.A Fidesz ellenfele számára intés kell legyen a magyar politikai futóhomoknak csakis válogatott gyökerekkel való megköthetősége. Valódi "népfrontos" gondolkodással kell számbvennie minden korábbi őszinte áldozatot, és azzal fedezett minden személyes értéket, melyet az képes integrálni, hogy fölismerik egymásban a minden beszűkülés nélküli elkötelezettséget az itteni jelenmúlthoz.
Ez a spontán véleményem, ne tünjék fontoskodásnak.
Csak rajta!
Bokor Levente


Hozzászóló: Molnár F. Árpád @ 05 Aug 2007 12:07 am
Nem hiszek semmiféle reform lehetőségében, ami az egypártrendszert megszüntethetné. Abban hiszek, hogy valódi reformot ember soha nem lesz képes létrehozni, amikor a világ pördül meg a tengelye körül 360 fokkal, akkor sem, de:
az átmeneti enyhülés érdekében az 5%-os "parlamenti" küszöböt el kellene törölni, hogy olyanok is bejuthassanak az Országgyűlésbe, akik nem maguk a megtestesült megtévesztés, látszat és demagógia, ahogyan a mostani országgyűlési pártok. Azaz pl. az MDF gyakorlatával és vágyaival szemben éppenhogy nem bezárni kell az Országház kapuját, aztán egymás között elvitatkozni a zárt falak között, felosztva közben a hatalmat és megbélyegezve a népet és a teljes középosztályt, hanem kinyitni, hogy a lehető legtöbbféle erő és mozgalom bejuthasson abba, és képviseltethesse magát egy szűk érdekcsoporttal szemben, amíg egyáltalán létezhet bármiféle (szinte már csak látszólagos) védelem.
Ami mindig igaz volt, a Gyurcsány-kormánnyal még igazabb lett: tulajdonképpen nincsen erő és személy az országban, akire érdemes volna figyelni, amíg a regnáló sortüzes kormány nem nevezi pejoráló szándékkal radikálisnak, rasszistának, szélsőségesnek, kirekesztőnek, rendzavarónak vagy fasisztának. Szinte minden téren igaz, hogy akit/amit ez a kormány üldözés alá vesz vagy megbélyegez, ott érdemes értékeket keresni, máskor az értékek híjján a változtatáshoz (értsd: enyhüléshez) szükséges lehetőségek után kutatni, összefogással.
Molnár F. Árpád


Hozzászóló: Aldobolyi E. Judit @ 05 Aug 2007 06:05 pm
ÚDK: "Megbukott Orbán Viktornak az 'egy a tábor' doktrínája. A Fidesz nem fedi le a nemzetben gondolkodó magyar társadalmat. Ezt mi eddig is tudtuk, de hiába hangoztattuk 2002-es és 2006-os bukások előtt és után."
Ne kivulrol kiabaljanak be, hanem belulrol kenyszeritsek ra Fideszre az akaratukat. Ha bent lettek volan az MPSZ-ben a valasztaskor, vagy bent lesznek akovetkezoben, megnyertek volna a valasztasokat, es meg fogjak nyerni, s nem gyengitenek a pozitiv, nemzetre hasznos oldalt. Am vigyazzanak. Ha reflektrofenybe kerulnek, mint amiben Ozrab Viktor is es a Fidesz is van, mar nem tehetnek, mondhatnak valagatas nelkul amit csak akarnak. Az orszag zsido megszallas alatt all ! Magyar rendorseg, magyar hadsereg nincs.
Idegen, sajat hadsereguk vedi oket, kommandok es egyeb nevek alatt ! A megszallok egyike, siman fegyverrel szaladgalhat a fovaros utcain, buntetlenul.
Okosan, megfontoltan lehet csak kimaszni a godorbol. Csurka Istvan is bator volt. A MIEP is bator volt.
Isten ovja Hazankat.
Aldobolyi E. Judit


Hozzászóló: Aldobolyi E. Judit @ 05 Aug 2007 06:08 pm
ÚDK: "Megbukott Orbán Viktornak az 'egy a tábor' doktrínája. A Fidesz nem fedi le a nemzetben gondolkodó magyar társadalmat. Ezt mi eddig is tudtuk, de hiába hangoztattuk 2002-es és 2006-os bukások előtt és után."
Ne kivulrol kiabaljanak be, hanem belulrol kenyszeritsek ra Fideszre az akaratukat. Ha bent lettek volan az MPSZ-ben a valasztaskor, vagy bent lesznek akovetkezoben, megnyertek volna a valasztasokat, es meg fogjak nyerni, s nem gyengitenek a pozitiv, nemzetre hasznos oldalt. Am vigyazzanak. Ha reflektrofenybe kerulnek, mint amiben Ozrab Viktor is es a Fidesz is van, mar nem tehetnek, mondhatnak valagatas nelkul amit csak akarnak. Az orszag zsido megszallas alatt all ! Magyar rendorseg, magyar hadsereg nincs.
Idegen, sajat hadsereguk vedi oket, kommandok es egyeb nevek alatt ! A megszallok egyike, siman fegyverrel szaladgalhat a fovaros utcain, buntetlenul.
Okosan, megfontoltan lehet csak kimaszni a godorbol. Csurka Istvan is bator volt. A MIEP is bator volt.
Isten ovja Hazankat.
Aldobolyi E. Judit


Hozzászóló: szimpatizans @ 06 Aug 2007 10:04 am
"De meg fogjuk törni a Fidesz egypártrendszer jellegű monopóliumát!"
És hogyan gondolják ezt véghezvinni? Egyelőre ez csupán duma, pont olyan mint amit a FIDESZ szokott, amikor "nem engedi", hogy az MSZP tönkretegye az országot. Amúgy sok sikert!


Hozzászóló: Molnár F. Árpád @ 07 Aug 2007 01:09 pm
I.
Kedves Szimpatizáns,
igaz, a beszéd és a szónoklatok itt már messze nem elegendőek. Mit lehet tenni? Azt, amit sem a Budaházy, sem a TomCat és a többiek nem tettek meg: egy konkrét ügyön vagy ügyeken keresztül összeomlasztani a rendszert. Tánczos Gábor védelmében kelt tüntetések, aláírásgyűjtések, követelések és KÖVETELŐZÉSEK(!), és a Hozzá hasonló ügyek nyilvánosság előtt való borítása. Nem holmi öszödi beszédek nyomán kirobbantott zavargások, hanem konkrét, a legsúlyosabb miniszterelnöki ihletésű bűntettek nyilvánosságra hozása hangfelvételekkel, videófelvételekkel, hiszen tele velük a padlás, csak éppen mindet lenyelik és eltüntetik.
Én keresztyén vagyok, úgyhogy semmiképpen nem támogatok semmiféle erőteljesebb összefogást a regnáló, Egypártrendszerű hatalom megdöntésére (minthogy Egypártrendszer van, ahol a jobb és a bal felosztotta egymás között az országot, főképpen a Moszadnak, Jeruzsálemnek az igényei és akarata szerint). Tehát én erőszakos hatalomátvételt nem támogatok, mert keresztyén vagyok. De elismerem, hogy az Egypártrendszernek és a Moszad prioritásának semmi módon esélye sincs gátat vetni, csak erőszakos hatalomátvétel útján. Az antall józsefi szlogen, hogy "Tetszettek volna forradalmat csinálni", ma is igaz, sőt, igazabb, mint az elmúlt 17 esztendőben bármikor volt. Csak éppen ugyanoda vezet, mint a forradalommentes bandaháborúk és földosztás: ejtőernyősökhöz, Egypártrendszerhez, ahol a jobb és a bal egyetlen blokkot alkot.
Azaz:
Nincs esélye semmiféle megújulásnak. Akik demokráciáról beszélnek a Föld bármely országát illetően, vagy alultájékozottak, vagy önmagukat akarják becsapni, hogy higgyenek valamiben, ami kivitelezhetetlen.
Dicsőség Istennek és a Krisztus Jézusnak.
Molnár F. Árpád.
http://leleplezesek.extra.hu


Hozzászóló: Molnár F. Árpád @ 07 Aug 2007 01:28 pm
Kedves A.E. Judit,
sajnos az a helyzet, hogy abban az esetben is a Moszad kedve szerint történnének a dolgok, ha - nem kívánatos módon - tényleg valamilyen szélsőjobbos, neonáci lobbi jutna hatalomra, ugyanis ezeket is Izrael gerjeszti, Izrael pátyolgatja és támogatja. Olyan ez, mint az iráni, a pakisztáni stb. atombomba: létre kell hozni, válságot kell előidézni - mondja és cselekszi Izrael -, hogy az antiszemitizmus és a veszedelem jegyében lehessen védekezni, és a szüntelen gerjesztett és fenntartott válság jegyében újabb és újabb teret nyerni, fokozva az állam hatalmát a lakosság jogainak korlátozására. Ahhoz hasonló ez, mint a "kommunistá"-nak nevezett rendszerben a "reakció" meséje, azzal a különbséggel, hogy olyan imperialista reakció, amit a nyilvánosság előtt beismertek és úgy üldöztek, gyakorlatilag nem létezett a sztalinizmus alatt sem. A "kommunizmus"-nak nevezett rendszer is meghatározó zsidó lobbi alatt állt, akik viszont akadálytalanul kerültek kinevezésre a Rákosi-éra alatt is politikai paktumok szerint.
Egyébként ha nem létezne meghatározó Moszados fölény, a gonosz akkor is jelen lenne: nem létezik olyan ember által létrehozott konstrukció és konstelláció, amely ne diktatúrát és a velejéig romlott, ön- és közveszélyes, végső formájában önelpusztító államformát és társadalmi struktúrát eredményezne.
Üdvözlettel Molnár F. Árpád.
http://leleplezesek.extra.hu


Hozzászóló: Pápai Szabó György @ 09 Aug 2007 06:35 pm
A FIDESZ alapvetően liberális párt ma is. Álnemzeti retorikával, alapvetően igazi nemzeti elkötelezettség nélkül! Nem változott szinte semmit azóta, hogy politikai érdekből átrukkolt a jobboldalra (ahol identitás-zavara van kezdettől fogva!), s ahol sikerült kialakítani azt az "orbáni", jobboldali "egypártrendszert", ami egyrészt óriási politikai melléfogás (lehet vitatkozni azon, hogy tudatos húzás avagy csak politikai dilettantizmus...?), másrészt halálos csapda az egész jobboldalnak, de, ha belegondolunk, valójában csak az igazi jobboldalnak (ahová amúgy a Fidesz soha nem tartozott!). Ez a séma (a jobboldal teljes kisajátítása, monopolizálása!) szinte lehetetlenné teszi a jobboldal valamikori győzelmét is Fletó és baloldali, tőkefelhalmozó, milliomos bandája felett. Ma "Őfelsége", Ferenc császár hivatalos ellenzékét szolgáltatják! Látszat-ellenzék, alibi-ellenzék! Nézzük meg, mit tesznek, s üres szavaikat milyen valós tettek igazolják? Egyre inkább látszik a valóság! A FIDESZ régi-valós énje mind gyakrabban visszaköszön! Puhaságuk, tétovaságuk, kompromisszumaik, retorikájuk, a jóérzésű jobboldali tömegek energiáit (és szavazatait!) félrevezető, elterelő és lekötő erejük és hatásuk mára a nemzeti radikalizmus és a nemzeti radikális változás fő akadályává vált Magyarországon, az MSZP-SZDSZ lobbi mellett...
Pápai Szabó György


Hozzászóló: Ábel Pál @ 20 Aug 2007 10:25 pm
Felfedeztem az UDK oldalt.
Beírtam a "kedvencek" közé.
Átolvasgattam a cikkeket, hozzászólásokat.
Megírom ezt a néhány mondatot,és elküldés után még a "kedvencek" közül is törlöm a linket.
Többször nem jövök ide.
Lehangoló az egész. . .

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.