Röviden a nemzeti liberalizmusról

A magyar liberalizmus elmúlt 17 évének vázlatos története szerintem így fest: az 1990-es választásokon még tarolt az SZDSZ és az ifjúsági tagozatának tartott Fidesz (91 és 21 mandátumot értek el, a győztes MDF 164-et). Mindkét párt mellére tűzte a nemzeti jelleget is. Az SZDSZ mára öt százalékos párttá zsugorodott, s ennek egyik okát abban látom, hogy hátat fordított nemzeti jellegének, s ahelyett, hogy egy nemzeti liberális úton indult volna el, felkarolta a neoliberalizmust, mely a kisebb állam eszményét összekötötte a kisebb nemzet vágyával. A Fidesz, az MDF - álkeresztény kurzus - bukása után, a nemzeti jelleget drasztikusan fölerősítve a liberalizmusnak fordított hátat, s ma a neoliberalizmust a "haza elveszejtése" szinonimájaként használja. Annak ellenére, hogy a Fidesznek a neoliberalizmus vörös posztó, sok esetben maga is neoliberálisan viselkedik, a bocskai ruhák leple alatt neoliberális szív dobog: miközben a párt vezetése a hangsúlyt a nemzetre helyzete, a régi párttagok – ők adják a parlamenti és önkormányzati képviselőket – nem vállalták fel szívvel és lélekkel a váltást. Hiába fogalmazta meg a párt szövetségi politikáját, nem nyitott az általa éltre keltett Polgári Körök felé. Megrémült a lehetséges vérfrissítéstől: a Körök, sok nagyszerű emberrel a kontraszelekció áldozatai lettek.
A két liberális párt különös pályafutását maguk a pártok nyilván másként értékelik: nekik a parlamenti hely a mérce, mely ha van, akkor a párt jól működik, ha nincs, akkor baj van. Ám, mi a helyzet azokkal a választópolgárokkal, akik 1990-ben az SZDSZ és a Fidesz nemzeti liberális jellegét értékelték? Ők ma feltehetően kényszerszavazók, vagy nem járnak el szavazni.
A kérdésre, hogy hiányzik-e egyáltalán valakinek a nemzeti liberalizmus, nem tudok válaszolni, hiszen soha senki nem mérte, kutatta, mennyire van jelen a magyarokban, s így legfeljebb elefántcsont-toronybeli igazságokat tudnék megfogalmazni. Ám, ha az a kérdés, van-e létjogosultsága, van-e lehetősége a magyar pártpalettán a nemzeti liberalizmusnak, határozott igennel tudok felelni.
A nemzeti liberalizmus lényegét számomra Széchenyi fogalmazza meg: "A kiművelt emberfők sokasága teszi a haza erejét". De a korszerű nemzeti liberalizmus nem a Széchenyi, Eötvös vagy Kölcsey-féle nemzeti liberalizmus történelmi folytatása. Mert noha egyetértek azzal, hogy az egyén szabad önmegvalósítása a haza, a nemzet javára történik, s a szabad polgár tetteit csak a saját nemzete, hazája tudja igazán visszaigazolni, alapvetően más közegeben élünk ma. Sőt számomra a nemzeti liberalizmus nem jelenti a baloldali, SZDSZ-es neoliberalizmus jobboldali ellenpólusát.
A neoliberalizmus és a nemzeti liberalizmus leglényegesebb különbsége, az utóbbi önkorlátozó jellege. Kant és Weber etikus világpolgára és protestáns etikája jelzi, hogy komoly ideológiai múltja van az önkorlátozó liberalizmusnak. A neoliberalizmus a fogyasztást teszi a középpontba: a fogyasztás viszi előre a piacot (a gazdaságot), ám nem nehéz belátni, hogy ennek a folyamatnak a végén az ostoba fogyasztó, a zombi áll. Az önkorlátozó liberalizmus nem utasítja el a tulajdont, a fogyasztást, ám kiműveltsége okán, fölismeri, mi az amire szüksége van. Az az életkép, életfelfogás, ideológia, amit az SZDSZ elnöke Kóka János fölvázol és megtestesít, midőn önmagát, a sikeres, vagyonával kérkedő (vállalkozó)embert emeli példaképpé igen távol van az önkorlátozó liberalizmustól. De Kóka távol van a szegényeket támogató, SZDSZ alapító Solt Ottíla szemléletétől is.
A fogyasztás istenítése, a gazdasági növekedés örök kényszere, mint a neoliberalizmus alapelve, mára saját bőrünkön érezhető globális környezeti változásokat idézett elő. A gazdasági növekedés ilyen üteme globális környezeti katasztrófákhoz vezetnek. Ezt a kérdést a neoliberalizmus képtelen megoldani, mert saját elvei ellen kellene cselekedni. Az önkorlátozó liberalizmus kiműveltsége okán fölismeri: a fenntartható fejlődés ma már üres szólam, az emberi élet csak a fogyasztás drasztikus csökkentésével tartható fenn. Ám nem mindegy, hogy egy parancsuralmi rendszer szolgái leszünk, akik vezényszóra kapcsolják le és föl a villanyt, ülnek autóba vagy fölismerjük - saját fogyasztásunk drasztikus csökkentése nem jelenti személyes szabadságunk föladását.
A nemzeti liberalizmus eszménye egy etikus társadalom, ahol a választópolgárok nem fogyasztó, magányosan létező egyedek, hanem szabad állampolgárai egy élő közösségnek, a hazának.
Gulyás István

Hozzászólások

Hozzászólások:

Hozzászóló: A.B. S.-Szőgyény @ 19 Aug 2007 10:49 am
Zavaros szöveg. Mo.-ban jelenleg nincs gazdasági növekedés: hogyan lehet ezt csökkenteni?



Hozzászóló: É Lenke @ 19 Aug 2007 12:49 pm
Akárhogy forgatod is a szót (liberális, neoliberális, nemzeti liberális stb.) a valóság az, hogy ma ez a kapzsiság rejtett formája, amely irigységét más formákban kívánja kielégíteni önmagát.
Tartsd mindig szemed előtt: minden magántulajdonnak a gondolatra legalább a gazdagabb nagántulajdon ellen fordul, amit az irigyság és az egyenlősítési vágy a konkurencia (verseny) lényegét alkotják.

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.