Üdvözöljük Szili privatizációval kapcsolatos nyilatkozatát

Az Országgyűlés elnöke szerint egészen a rendszerváltozásig visszamenően meg kellene vizsgálni, ki mennyire tartotta be a privatizációs szerződéseket. Szili Katalin a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az állami vagyonról szóló törvény elfogadásával összefüggésben hangsúlyozta: a magánosítás is egyfajta megoldás, de garancia kell arra, hogy az gyarapítsa a nemzetgazdaságot.
Gyurcsány ellenfele
lehet

Az ÚDK Népi Bal-Platformja üdvözli Szili Katalinnak, a privatizáció felülvizsgálatával kapcsolatos nyilatkozatát. Csak remélni tudjuk persze, nem csak egy újabb kommunikációs cselekedetről van szó. Mindenesetre a mondat elhangzott. Javasoljuk a pártoknak, de különösen a Fidesznek, hogy Szili nyilatkozatát javaslatnak tekintve a kérdésben kezdődjön pártok közötti egyeztetés. A Népi- Bal Platform természetesen nem gondolja, hogy konkrét eredmény is születne egy ilyen egyeztetésből, de akkor is meg kell próbálni.

Tímár Jenő / ÚDK Népi-bal Platform

Hozzászólások

Hozzászólások:

Hozzászóló: Sipos József @ 17 Sep 2007 01:13 pm
Kedves Tímár Úr! Sipos József vagyok az MSZP alapító tagja és TPT egyik ügyvivője. Magam az MSZp-n belüli "polgári baloldal"-tól megkülönböztetésként mindig is népi baloldaliként határoztam meg. Ezért is érdekelne az Önök Népi Baloldali Platformjának alapszabálya és programja. Kérem e-mailon küldje el nekem előre is köszönöm. Üdv. SJ



Hozzászóló: Borz Membrok @ 17 Sep 2007 01:37 pm
Ez nyilván egy ál-Sípos. Mindegy.

No, ami a Szilit illeti. Senkit se hasson meg ez a kukoricacsuhéjpofájú, nyelvöltögető kiivott fejű prolinő.
Persze púderrel eltakarja a piros piabibircsókokat, de a múltkor egyszer véletlenül ez elmaradt. Mit röhögtünk...
Emlkkezzen mindenki arra, amikor bejelentette a tv-ben, hogy amíg a pártja nem szababul meg a nómenklatúrától, addig nem lesz változás. Aztán egy héttel később az ő szavazatán múlott, hogy a parlament elfogadta gyurcsány válaszát a Fittelina ügyben. S pont az ő egy darab szavazatán múlott, ő billentette a mérleg nyelvét gyurcsány javára. Ezek szerint Szili nem tartja a nómenklatúrához tartozónak gyurcsányt?
Szép!
Borz Membrok csángó-komán fővezér
Tatros völgye/Fővezérségi Szállás



Hozzászóló: Balos @ 17 Sep 2007 02:03 pm
Miért sértegeted a másikat? Én is örültem volna, ha Szili akkor vagy később jobban szembe megy Gyurcsánnyal. Örültem volna egy nyílt harcnak is. De akkor a Parlament elnöke lenne-e most is? Ma neki 100-szor több befolyása van az MSZP-re mint pl. Pozsgay Imrének. Ez a helyzet. Ebből kell főzni.


Hozzászóló: Petráss László @ 17 Sep 2007 03:27 pm
Helyben vagyunk!A "főcsángónak" sokmindenben igaza van. Had idézzem sokak "kedvencét", TGM-t: "a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna". Nos, nem kell Sziliből szentet fabrikálni. az elmúlt 18 év minden kártéteményében felelős. Most a szezon végén "világosodik" meg? Rendben! Akkor vissza a lopott holmit. Majd akkor beszélhetünk bizalomról. Kedves "Balos"! Légyszíves avassál be, hogy miben is áll manapság a baloldali ideológia és érték? Mitől balos ma balos(?) ...,hogy nem menjünk (egyenlőre) messzire, az elmúlt 18 évet megelőző időszakhoz viszonyítva lennék kiváncsi a különbségre.


Hozzászóló: rabomobiltöltelék @ 17 Sep 2007 04:30 pm
Ennyire kilugozott agyu emberek irnak ide?
Hogy szili a szelid nép-párti gondolkodó lenne?Annyira érdekli a nép sorsa,mint kígyót a görkorcsolya!
Az egyik legkeményebb legkiméletlenebb globálhuszár tábotnok(nő)!
Az azonban igaz,hogy mint sminkes puderhintő,a legkiválóbbak egyike.Sohasem fedi fel abszolut láthatatlanná festi a valódi arcát!


Hozzászóló: kiaz @ 17 Sep 2007 09:37 pm
Kedves Balos,
ezek a csángó csudabogarak mérgezik meg a két tábor közti kapcsolatot. Nincs lehetőség velük a normális vitára mert máshoz sem értenek, mint mindenkit, aki nem az ő eszement szemét dumájukat ismétlik azt Sértegetik, így érzik jól magukat. Én ugyan eredeti jobboldali érzelmű vagyok, de ki nem állhatom, ha valaki elvakult, logikátlan, a realitásokat figyelembe nem vevő szájhős. Akkor Szilit sokkal többre értékelem.
Membrok különösen egy patkány, de nyíltan nem vállalja a fellépést csak
írogat és sérteget. Most figyeld meg az átkait amit szórni fog, akár egy repedtsarkú büdösszájú cigányasszony.


Hozzászóló: Fej @ 18 Sep 2007 12:36 pm
Kedves KIAZ.
Valahol maximálisan egyetértek Önnel, igazat adok ha úgy érzi az ilyenek miatt sosem lesz kézfogás, de sajnos (bár helyette nem nyilatkozhatom) el kell fogadni, hogy nehéz a "hitelüket" vissza szerezni.
Szili Kati nekem mindig szimpatikus volt, de az ilyen jelelgű kijelentései:

"Az Országgyűlés elnöke szerint egészen a rendszerváltozásig visszamenően meg kellene vizsgálni, ki mennyire tartotta be a privatizációs szerződéseket."
Valljuk be teljesen nonszensz, túl nagy pénzekről beszélgetünk. :):) Talán majd egyszer, bár ha a szívünkre tesszük kezünket és őszinték akarunk lenni akkor tudjuk a választ. SOHA.



Hozzászóló: Tímár Jenő @ 19 Sep 2007 10:50 am
Szerintem az Orbán-Gyurcsány kétpártrendszeréből való kiúthoz egyrészt saját oldalt kell kritizálni(saját porta előtt kell söprögetni), hisz a másik oldalt anyázni könnyű. Másrészt a másik oldalon a legkisebb jót is észre kell venni.


Hozzászóló: kiaz @ 19 Sep 2007 09:46 pm
Tímár Mátyásnak üzenem,
tiszta képet kell teremteni vagy kommunista vagy polgári. Mert ha nincs tiszta kép, akkor az ilyan kis pártok uralják el az országot mint az Szdsz, a szélsőséges tanaikkal , és viszik gallyra az országot, mert az MSZP hiába nagy de gyenge.
Egyébként a radikális jobb sem jobb a deákné vásznánál, hisz szélsőségeiket szerenék ráerőszakolni az országra.
Véleményem szerint a mérsékelt, higgadt politizálás segíthet egy nemzeten.
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!


Hozzászóló: CsAti3 @ 20 Sep 2007 07:41 am
Szilibe talán szorult jóérzés, de kiszolgálja a gazembereket. Leginkább a saját pecsenyéjét sütögeti.
A kézfogásról ennyit: Azok akik kezet fognak egy gazemberrel, maguk sem különbek nála! Orbán, Sólyom, Angela Merkel...
2006-ban, az 56-os kitüntetés alkalmával, az öreg nénikékben, bácsikban több tartás volt, mint a felsoroltakban.


Hozzászóló: Andy @ 20 Sep 2007 03:36 pm
Ne felejtsük el Szilinek,hogy a segítségével zárták ki az MDF-ből az MDF-eseket.Így szabad az út Dávidéknak,hogy meghálálják a szívességet.Ilyen dolog akad még néhány...

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.