MENTEN MEGÁLL A JÓZAN ÉSZ!

Öt téma, amelytől azonnal kinyílik a bicska az állampolgárok zsebeiben.

1. A legfrissebb információk szerint a kormányfő gyors menesztése érdekében, az MSZP frakcióból indult ki a korrupció gyanújával megvádolt Zuschlag-ügy kiszivárogtatása. Egyre több szocialista honatya útjában áll ugyanis a jelenlegi miniszterelnök, akinek idő előtti eltávolítása ma már elsőrendű közérdek. Az alapítványi botrányok hamarosan elérhetik az egykori sportminisztert Gyurcsányt is, aki mindeddig sikeresen kihúzta fejét a nyaka körül tekeredő, kusza korrupciós hurkokból. Ha az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag beszél, úgy nagy szívességet tesz az országnak. Az ÚDK szerint az eljáró hatóságoknak illő lenne mielőbbi vádalkut kötni a terhelő vallomásokért cserébe!
2. Az ingatlanadó bevezetésével kapcsolatban tanulmányt készítetett a Pénzügyminisztérium. A szerzők szerint egy húszmillió forintos ingatlan után, akár évi ötvenezer forint illetéket is fizethetne a megsarcolt tulajdonos. A drámai mértékű elszegényedés miatt, valószínűleg nem sokan bírják majd befizetni az újabb adóterhelést, és így az ingatlanok könnyen a könnyű prédára várakozó lakásmaffia birtokába kerülhetnek. Az adóelkerülés érdekében az is könnyen előfordulhat -akárcsak a befejezetlen romházakkal tele lévő Egyiptomban-, hogy a tulajdonosok tudatosan évekig késleltetik félkész otthonaikra a lakhatási engedély beszerzését. Az ÚDK (a luxuspaloták kivételével), semmilyen formában nem támogatja az ingatlanadó bevezetését!
3. A kormányfő Gyurcsány szerint, a pedagógusok nem maradhatnak továbbra is a nemzet napszámosai. A kormányfő álszent nyilatkozata közvetlenül a drámai szeptemberi tanévkezdést követően hangzott el, melynek során közel tízezer pedagógus került az utcákra, és kormányzati presszió okán több száz oktatási intézményt bezártak. A pedagógus átképzések elmulasztása, és a megnövekedett kötelező túlórák kifizetésének elmaradása okán keseregjen inkább az álnok kormányfő! Ha van, aki szegény sorsú napszámossá és szerencsétlen földönfutóvá tette a pedagógus társadalmat, az éppen a jelenlegi kormányzat! Szétszórt, üres szavak helyett a fizetésemeléseken túl, elsősorban vissza kellene állítani a tanítók és tanárok társadalmi megbecsülését! Az ÚDK kiemelten preferálná az ellehetetlenített magyar pedagógusokat!
4. Teljes, ötpárti egyetértés és ellenállás bontakozott ki Gyurcsány Ferenc javaslatával szemben, amely -propaganda jelleggel ugyan-, de jelentős mértékben szabályozná és szigorítaná a parlamenti képviselők jelenlegi javadalmazási gyakorlatát. A képviselők a mostani gyakorlat szerint, évi másfélmilliárd forint adómentes illetéket vesznek fel az államtól -költségtérítés címén-, amiről nem kell bizonylatot adniuk. Miközben az állampolgárok naponta szembesülnek a feketegazdaság visszaszorításával és a pénzügyi fegyelem szigorításával, a törvényhozók mintegy megtestesítik a kéz kezet mos, maffia-országbéli botrányos, pártállami előnyöket. Fejétől bűzlik a hal! Az ÚDK követeli a parlamenti képviselők nyilvános és teljes vagyoni elszámoltatását, a költségtérítések drasztikus szigorítását!
5. A Fidesz előterjesztette az olcsóbb állammal kapcsolatos nagyvonalú elképzeléseit szerénység, átláthatóság, kötelességtudat címszavakkal. A beterjesztés finoman fogalmazva is nevetséges. A Fidesznél a szerénység jellemzi a nagyképűséget, amely minden más jobboldali pártot megsemmisíteni igyekszik. Az átláthatóság jellemzi a ködösítést, amely az égbeszökő párt- és önkormányzati korrupciót eltakarja. A kötelességtudat pedig nyílván Orbán Viktort jellemzi, aki évekig be sem járt a törvényhozásban meglévő munkahelyére. Gratulálunk! Az ÚDK az erős, ám puritán állam feltétlen híve. Azé az államé, ahol nem válnak szét szépen hangzó, ám üresen csengő szavak, a közéletben rejtegetett gazember tettektől.

Molnár Tamás / ÚDK

Hozzászólások

Hozzászólások:

Hozzászóló: Borz Membrok @ 25 Sep 2007 04:30 pm
Kezdettől nyilvánvaló volt a Zuschlag ügyben, hogy nem a nyavalyás pár tízmillió a baj és nem is azért zajlanak az események. egyértelmű, hogy bizopnyos emeszpés körök gyurcsótányt akarják sarokba szorítani, nincs ebben semmi új, meglepőnek meg főleg nem meglepő.
Ezenkívül csodálkoztam volna, ha molnár uram nem használja ki egy új cikkben is a szabadon maradt helyet OV csesztetésére. Biztosan személyes sérelem áll emögött. ha holnap felajánlanának önnek egy elnöki tanácsadói címet havi jó fixel, szerintem ön lenne a legnagyobb OV ********.
Borz Membrok csángó-komán fővezér
Tatros völgye/Fővezérségi Szállás



Hozzászóló: wladek @ 25 Sep 2007 05:16 pm
Borz!
1.Az ország többi zuschlagja még nincs feldobva,nem egyedül van.
2.Addig te vagy,mindenféle cím nélkül.


Hozzászóló: Gombóc Arthur @ 25 Sep 2007 08:51 pm
Borz!
Személyekedni lehet, azonban ennek során ÉRVEK HELYETT a "biztosan", "ha", "szerintem" szavaid övön aluli ütések. Ezzel csak önmagadat minősíted!


Hozzászóló: Szimat @ 25 Sep 2007 09:31 pm
Kedves Borz. Az egypártrendszerben minden felelősséget a pártvezér visz, így a jobboldali egypártrendszerben is. Én úgy tudom, hogy az ÚDK-ban olyanok vannak, akik ütköztek a jobboldali egypártrendszert építő Fidesszel. Ha dörgölőztek volna a Fideszhez, akkor most a Fideszben lennének és meglenne a havi fixük. De vállalták az elvi vitát a Fidesszel. Miért nem látja ezt? Miért olyan rossz indulatú?


Hozzászóló: Borz Membrok @ 26 Sep 2007 10:32 am
Nem vagyok én rosszindulatú, csak ismerem az itt szereplő urak ,,politikai" pályafutását a kezdeti MDF-től a MIÉP-en át a Jobbikk-tól az UDK-ig. És lehet, hogy ki is felejtettem egy-két helyet. Én örülnék a legjobban, ha a Fideszen kívül felállna egy komoly erővel bíró radikális jobboldali párt. Amikor bíztam benne, a MIÉP tagja voltam. Csak azt látom, hogy erre nincs meg a kellő tömegbázis jelen pillanatban. És 17 éve sem volt meg. Érdemes nézni az Echo tv Elátkozott szabadság műsorát. ott legutóbb is szépen elmondta a dolgokat Bíró Zoltán és Pozsgay Imre is. De korábban ugyanitt megvallotta a dolgokat a jó öreg Führ Lajos is. Tudják ők nagyon jól, hogy hibáztak és korrektül el is mondják. Azonban nem ez az érdekes, hanem az, ahogyan levezetik, hogy mit milyen megfontolásból tettek és miért, hogyan alakult úgy a dolog, ahogy. A maga valóságában kibontakozik a tragédia, a legújabbkori magyar tragédia. De hát megszokhattuk már ezt, hisz a történelmünk javarészt tragédiák sorozata. Kevés benne a sikeres rész.
Most nem a Fideszt, az egyetlen esélyest kéne szapulni itt sem, hanem valamiféle egységre kéne törekedni. persze nem tudom, hogyan. Csak azt látom, hogy ez így nem vezet sehová.
Borz Membrok csángó-komán fővezér
Tatros völgye/Fővezérségi Szállás


Hozzászóló: Schmidt Judit @ 26 Sep 2007 12:20 pm
Én egyetértek Borz úrral, csak az indulatok feleslegesek. Egy közíró, sőt egy politikus, mint M.Tamás úr, már nem engedheti meg magának, hogy csak úgy "kiírja" magából a bánatát, főleg, hogyha az olyan "nihilista" hangulatú, mint mostani cikkei. Ez az, amire a szadeszes médiumok is játszanak: mindegy ki van a hatalmon, mindenki lop, csal, hazudik. Ez a relativizmus nekünk káros. Jelenleg én két féle reakciót látok itt is, ezen a honlapon: egyfelől, akik úgy gondolják, midegy ki van a hatalmon, és egyenlőségjelet tesznek az ellenzéki és a kormányzati felelősség közé és helyenként teljesen indulatvezéreltek, és azok, akiknek egy a céljuk: a mostani nemzet rombolók menjenek. Én az utóbbi táborba tartozom és remélem, lesz egy életképes radikális párt, akire lehet szavazni majd, így biztosítva a jobboldali győzelmet. Mégegy dolog: A szakmám okán, némileg konyítok a pszichológiához így az, hogy hány ember mer majd a radikális oldalra szavazni, hiszen az egytáboros duma, már sokaknak lejárt, azon is múlik, mennyi esélyt érez arra, hogy nem vesztegeti el szavazatát, ezért nem mindegy, hogy mit írnak a médiumok. Én ezért érzem bíztatónak a Demokrata c. hetilap "pálfordulását" Orbán ügyben. Az ÚDK-nak is kellene talán ismét próbálkoznia náluk, mint régen a Gorka cikkekkel. Üdv: S. Judit.


Hozzászóló: Gárdista @ 26 Sep 2007 12:29 pm
Egységet teremteni, összefogni úgy nem nagyon lehet, ha az egyik - akár legnagyobb - fél kihasználni, kivéreztetni és eltaposni akarja a többit. Már pedig a Fidesz ezt teszi. Ha nem az lenne a fontos, hogy néhány csókos felmarkolja a havi milliókat, hanem az, hogy közösen eltakarítsuk a magyarság holokausztját végrehajtó liberálbolsevik hatalmat és végrehajtsuk a tényleges rendszerváltást - elszámoltatással, felelősségre-vonással -, akkor lehetne egységről beszélni, erre vágyakozni. De ez jelenleg hiú ábrándnak tűnik. A Fidesz - jó szolga módjára - rendre mindentől elhatárolódik, ami erről szól és ami csak úgy egyszerűen: Magyar.


Hozzászóló: Gárdista @ 26 Sep 2007 12:39 pm
Kedves Judit!
Az nem kérdés, hogy jobb volt 98 és 2002 között, de azt gondolni, hogy a Fidesz tökéletes, néha nem füllent, vagy nem veszi fel a tiszteletdíját - mert ugye milliók nyomorognak - az kissé naív vélekedés. Ha napvilágra kerülne az a számos zűzös ügy, amelyben a Fideszesek is érintettek, akkor bizony egy fabatkát sem adnék a Fidesz győzelméért. És az "egy a tábor" megbukott ideológiájához való konok ragaszkodásuk előrevetítik a következő vereséget! Erős rakiális párt egyébként létezik, még ha folyamatosan elhallgatják is: Jobbik.


Hozzászóló: Bégány Attila @ 26 Sep 2007 01:28 pm
Van egy politikai egyszeregy. 1990-ben(MDF,FKGP,KDNP) és 1998-ban(Fidesz-MDF,FKGP,MIÉP) 3 párt fedte le a győztes nemzeti koalíciót. A 2002-es és 2006-os vereség már a Fidesz vezette nemzeti egység keretében zajlott.
Borz Úrnak: 2005-ben jöttem el az MDF-ből, mert a Fidesz kivásárolta a legjobbakat, a többiek pedig az MSZP-hez menekültek. Hova mehettem volna? A Fideszbe többször hívtak, de a fentiek miatt nem mentem. A Jobbikba mentem, ahonnan 2006 őszén a Fidesz kérésére a Jobbik vezetés Molnár Tamással együtt eltávolított mert önálló Jobbikot akartunk. Ennek a történetet, ti. hogy a Jobbikot a Fidesz irányítja, még nem írtam meg. Ettől függetlenül, kedves Judit, ha Jobbik képes lenne leválni a Fideszről és szivesen együttműködnék velük.


Hozzászóló: Borz Membrok @ 26 Sep 2007 01:43 pm
Kedves Judit,

hol és mikor ,,pálfordult" a Demokrata? Érdekelne. Ugyanis én már darab ideje nem olvasom. Inkább szépirodalommal töltöm az olvasásra szánt időt.
Borz Membrok csángó-komán fővezér
Tatros völgye/Fővezérségi Szállás



Hozzászóló: Schmidt Judit @ 26 Sep 2007 05:38 pm
Kedves Borz Úr!

Az utóbbi két számban lehetett olvasni Bencsik Gábor cikkeit, melyben kifejezetten az "egytáboregyzászlós" felfogás ellen szól, addig ugyanolyan Orbán-szócső volt, mint a Magyar Nemzet c. lap. Egyébként maradjon nyugodtan a szépirodalomnál, legalább tíz évvel tovább fog élni... Szeretettel: S. Judit.



Hozzászóló: Borz Membrok @ 26 Sep 2007 06:08 pm
Bizony, bizony ezt magam is így gondolom. 10 év nagy idő, kár lenne a meg nem ivott borokért.


Hozzászóló: Gárdista @ 27 Sep 2007 08:24 am
Attila!
Ha megengeded, tegeződjünk; amikor a Jobbikban találkoztunk ez még így volt. Meglep, amit a Jobbik Fideszes irányításáról írsz, az meglepő; javaslom, gyere el hozzánk Debrecenbe és néhány napot végigmesélhetünk Neked a Kósa féle Fideszről és annak Jobbikhoz való viszonyáról. A Jobbik önálló és mindenkit visszavár, aki valaha velünk volt. Mi, debreceni Jobbikosok Molnár Tamást támogattuk az őszi elnökválasztáson, sajnáljuk, hogy már nincs köztünk, de elégedettek vagyunk Vonával is. Tény, változott a Fideszhez való viszony, de ez leginkább egyoldalú. Mi kevésbé rugdossuk a puhány hátsójukat, ők meg továbbra is elhatárolódnak tőlünk (is). Ez nekem sem tetszik, de szavazókat visszahozni a nemzeti radikalizmushoz nem lehet az MSZP-től. Az elpártolt radikális félszívvel van csak a Fidesznél, de senki sem szereti, ha az övéit bántja, még ha csak félig is az "övéi". Egyébként a honi történelemben a jobboldal (nem ez! az igazi!) soha, ismétlem SOHA nem tudott nyerni egyedül, csak úgy, ha több, együttműködni kész párt alkotott koalíciót. A jobboldal mindíg sokszínű volt. A komcsik legfeljebb kétszínűek...
Üdv.


Hozzászóló: bibi @ 27 Sep 2007 03:25 pm
Szerintem az első pont tézisei leginkánn álmodozó vágyálmok. Sajnos.


Hozzászóló: Bégány Attila @ 28 Sep 2007 10:43 pm
Kedves Gárdista: Szivesen elmegyek Debrecenbe. Azért a debreceni szituáció egészen más mint az országos. Egyetértek én azzal, amit a 'félszív' kapcsán fejtegetsz, de mivel a Jobbik vezetői be vannak kötve a Fideszbe, ezért csak a Fidesz akartatán múlik, hogy a Jobbik indul-e a választásokon.


Hozzászóló: Gárdista @ 01 Oct 2007 08:20 am
Attila!
Szívesen látunk!
Te talán nem indultál tavaly tavasszal? Vagy a Te indulásodat akarta a Fidesz? Nem emlékszel, hogyan viselkedtek a cédulagyűjtésnél?
A Jobbik természetesen indul a választásokon, akárki akárhogyan is van bekötve, vagy a Fidesz akárhogy engedi, vagy nem engedi!

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.