A SZÉGYEN NAPJA.

Az újkori magyar történelemben sok szégyenletes dolog előfordult a magyar parlamentben. Ezek közül talán az egyik legundorítóbb volt, az a szavazási cirkusz, amely két évvel ezelőtt, napra pontosan ezen a napon 2005. szeptember 26-án történt.

A politikatörténetben „Fekete hétfőként” bevonuló együttes voksolás során, a magyar politikai garnitúra (az elit szót ezek után nincs jogunk használni!), szinte egységesen megszavazta - az erdélyi magyarság autonóia igényét ezzel megtagadva - az antidemokratikus Románia EU csatlakozását.

Megszavazta, miközben élhetett volna - a kisebbségi ügyek mellett érvelő -, nemzetközi figyelmet felkeltő vétó jogával. Megszavazta, miközben előre látta, mi történik a délvidéki magyarverések ügyében. Megszavazta, miközben tudta, hogy a közönyös uniós bürokraták semmit sem tesznek az elárvult felvidéki magyar kisebbség ügyéért. És ami még nem volt: megszavazta feles törvényként, miközben az alkotmány 2/3-ot ír elő. Sólyom pedig aláírta, miközben a 2/3-osság miatt meg kellett volna tagadnia az aláírást. A Szégyen napja bebizonyította, hogy nincs az országgyűlésben nyílt és őszinte magyar érdekképviselet. Bebizonyította, hogy a magyar érdekeket semmibe vevő kormánnyal együttműködő, szájhős, műellenzék mellett helye van a valódi magyar érdekképviseletnek. Helye van –akár az egygyökerű politikai garnitúrával szemben is-, a bátor kiállásnak. Nem várhatunk tovább! A nemzet sorskérdéseiben ideje van az őszinte beszédnek, az együttes cselekvésnek. Elég volt az elmúlt tizenhét év mellébeszéléseiből és tömény hazugságaiból. Az ÚDK, sok magyar honfitársunkkal együtt soha nem fogja elfeledni ezt a tragikus napot. Igazságot és szabadságot akarunk minden határainkon túl élő magyarnak! Követeljük, hogy a magyar parlament legalább részben tegye jóvá bűnös mulasztását, azonnal tűzze napirendre a magyar állampolgárság visszaadásának halaszthatatlan ügyét!

Bégány Attila - Molnár Tamás

ÚDK

Hozzászólások

Hozzászólások:

Hozzászóló: Öreg @ 26 Sep 2007 09:10 pm
Így igaz !
Horváth F.



Hozzászóló: Kuruc @ 26 Sep 2007 09:15 pm
Ez ütősebb:
http://kuruc.info/r/2/16811/


Hozzászóló: Csaászár Tamás @ 26 Sep 2007 10:17 pm
Én már teljesen ki vagyok. Annyi szörnyűség történik hazánkban, hogy ha egész nap azt olvasnám, akkor sem érnék a végére. Mikor lesz már vég!? Mikor szán meg minket, hallgatja meg imáinkat a magyarok Istene!? És némelyekenek még csak el sem lehet mondani, hogy mi történik, mert mindenki a médiából tájékozódik. Persze honnan máshonnan lehetne? Szinte sehonnan. Talán a lélekből, de akkor meg lehülyéznek és azt kevesen tűrik, csak a nagyok, mert ők tudják hogy valójában kicsik és ezért nem zavarja őket mások frusztrált bajainak rájuk vetülése. Nagyon nagyon szomorú vagyok és imádkozok, hogy adasson nekem annyi idő hogy legalább az elejét lássam nemzetünk felemelkedésének és nemzettársaink összefogó feleszmélésének. 39 vagyok. Remélem megérem.


Hozzászóló: András Imre @ 27 Sep 2007 08:49 am
Kedves Atilla!
Kedves Tamás!
Köszönöm, hogy emlékezetben tartjátok a nemzetárulást!
De emlékeztessünk Körömi Atilla bátor kiállására és Novák Előd fellépésére.
És emlékeztessünk arra, amit a számok örök időkre megőriznek: a Fidesz képviselőinek puszta tartózkodásával elérhető lett volna, hogy az erdélyi magyarok autonómiája az európai politika középpontjába kerüljön.
Végezetül kérlek, használjátok a magyar állampolgárság visszaadása megnevezést.
Üdvözlettel,
András Imre


Hozzászóló: doki @ 27 Sep 2007 10:05 am
Kérném Önöket, hogy a szavazás pontos adatait közölni szíveskedjenek! Talán azért írta alá a közt. elnök, mert amúgyis meg volt a 2/3, vagyis a 258 szavazat!
Fontosnak tartanám kiemelni, hogy kik NEM szavazták meg, vagy felszólaltak ellene!
Az írásuk így csak egy hittani mű! Hiszem, vagy nem!
Kérem ne essünk a politikai halandzsászok hibájába, mert akkor Önök is mehetnek a parlamentbe, mint azok, akik bent vannak!
Tisztelet -ha van ilyen-- a kivételnek!
Üdvözlettel doki


Hozzászóló: András Imre @ 27 Sep 2007 12:19 pm
1. A szavazatok
257 - IGEN
6 - NEM
1 - TART

A szavazatok megoszlásáról
MSZP-SZDSZ-MDF - 173 igen
A Fidesz 168 képviselője + a 6 NEM és az 1 TART = 175 lett volna! Vagyis 2-vel több, mint a 173.
Tehát ha a Fidesz képviselői csupán tartózkodnak a szavazásnál, ma Romániában autonómiáról tárgyalhatnánk.

A körülményeket, előzményeket és felszólalásokat bárki megnézheti a budapesti parlament internetes honlapján a 2006-ból származó T/16966 és a H/15259 irományoknál. Ezek nyilvános adatok.
Körömi Attila az Alkotmánybírósághoz fordult.
Dokinak küldök egy összefoglaló írást is.
Aki pedig két esztendő után nem ismeri ennek a nemzetárulásnak a nyilvános, bárki számára hozzáférhető adatait, az először tájékozódjon, kérdezzen, és csak azután döntse el, hogy illendő-e halandzsáról, hittani műről és hiszem-nem hiszemről beszélni. Egyébként közönséges szószátyárnak tűnik.
András Imre



Hozzászóló: Bégány Attila @ 27 Sep 2007 12:32 pm
Dokinak: 257 igen szavazat volt csak, és a 2/3-hoz valóban 258 kellett volna.
6-an szavaztak nemmel: Balogh László, Dr. Boros Imre, Ékes József, Körömi Attila, Lezsák Sándor, Dr. Medgyasszay László.
Volt egy tartózkodás, és ahogy András Imre írja, ha a fideszesek tartózkodnak, akkor nem lett volna meg felesen sem a törvény.
András Imrének: Köszönöm, hogy megemlítetted Körömi Attilát, valóban fantasztikus munkát végzett akkoriban. Magyar állampolgárság visszaadása frissítettük.
Az akkori Novák Elődről szivesen emlékezem: ezt az akciót ketten készítettük elő, a transzparenst a feleségem csinálta. Azonban csak egy sajtóbelépőnk volt. Tanakodtunk melyikőnk menjen be vele. Azt mondtam ez az akció egy fiatalnak jobban áll. Előd remekül csinálta.


Hozzászóló: András Imre @ 27 Sep 2007 12:32 pm
Az évszámot hibásan írtam - természetesen 2005.
András Imre


Hozzászóló: Barna István @ 27 Sep 2007 03:18 pm
Bizony, legalább a magyar egyetem kérdését megoldhattuk volna egy határozott vétóval. Itt a trianoni határok között is több a nem-magyar mint a magyar.


Hozzászóló: papa @ 27 Sep 2007 07:44 pm
Kurucnak! Könnyű úgy ütősnek lenni, hogy elbujtok írói álnevek mögé. Kitudja, hogy ki a kuruc.info? Álnevek mögöl lövöldözni nem bátorság. Legfőbb radikális médium, idejön és propagálja magát. Oszt miért nem ír az ÚDK-ról? Nem gyanús. Ebben az orszgában már minden gyanus. Zuschlagból még miniszterelnök is lehet, s a kuruc.inforól kiderülhet, hogy küldték, mert kell a médiának az antiszemita vöröslepel.


Hozzászóló: wladek @ 27 Sep 2007 07:52 pm
Ezzel a témával kapcsolatban és általánosságban is. Mit ér egy képviselői eskü?Aki esküt szeg,van-e retorzió?A miniszteri eskü?Mit tartalmaz,ezzel szemben mit cselekszenek?


Hozzászóló: átlag magyar @ 27 Sep 2007 10:23 pm
Az ÚDK-nak meg a kuruc.infónak senki se jó - saját magán kívül. Nem küldetést teljesítenek? Én már nem ismerem ki magam 2007 Magyarországán, ahol mindenki komcsi ügynököt, zsidóbérencet lát a másikban. Bizonyára nem véletlenül, valakik nagyon tudatosan alakíthatják így a dolgokat...
:(


Hozzászóló: Molnár Tamás @ 28 Sep 2007 12:32 am
Kedves Átlag Magyar!
Ezen a portálon senki sem komcsizik és zsidóbérencezik. Amíg én ide írok, ez nem is fog előfordulni. Az Údk honlapja szerintem egyébként messze áll a nemzeti-radikális bulvártól!
Üdv: M.T.


Hozzászóló: Borz Membrok @ 28 Sep 2007 09:25 am
Kérem Uraim,
a két évvel ezelőtti tragikus nap miatt jutunk vitézeimmel csak évente néhány alkalommal menyecskéhez. Nálunk akkora a sár az amúgy is zord vidéken, hogy ide a táborba eljutni rendkívül nehézkes. Az oláhok szándékosan nem építenek errefelé utakat és a meglévőt is hagyják teljesen tönkremenni. Öt éve még be tudtam jönni terepjáróval, ma már csak lóháton. Elzárva tartjuk itt a frontot, erre elárulnak minket odahaza.
A menyecskék csak évente Szent Györgykor és pityókaszedéskor jönnek fel hozzánk az elviselhetetlen útkörülmények végett. Szégyen, de ki kell mondanom, hogy az anyaországi gyalázatos szavazás a Tatros völgyében érezhető népességcsökkenést eredményezett.
Borz Membrok csángó-komán fővezér
Tatros völgye/Fővezérségi Szállás


Hozzászóló: András Imre @ 29 Sep 2007 09:47 am
2005. szeptember 26-án bárki számára világosan, összefüggően láthatóvá vált az addig részleteiben már érzékelhető valóság: a budapesti parlamentben magyarellenes pártok vannak.
A szeptember 26-i szavazás folyamata tisztán követhető 2005. március 29-től. Ez a folyamat, és annak előzményei nem teszik lehetővé a bocsánatot senkinek, aki igennel szavazott.
Természetesen, a magyarok ettől nem haltak meg, csak a sorsuk nehezebb és a tennivalójuk több.
András Imre

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.