Új jobboldali párt a politikai palettán?

Új jobboldali párt alakul néhány héten belül - erősítette meg Gorka Sebestyén. A biztonságpolitikai szakértő elmondta: meghatározó jobboldali értelmiségiek keresték meg ezzel az igénnyel. Szerinte azért van szükség az új jobboldali politikai szervezetre, mert a Fidesz nem demokratikus párt, ráadásul szembefordult az általa korábban hirdetett jobboldali, antikommunista értékekkel. Hangsúlyozta: csak azokkal fognak együttműködni, akiknek semmi közük nem volt a korábbi kommunista rendszerhez, semmilyen módon nem támogatták azt. A biztonságpolitikai szakértő egyelőre nem nevezte meg az új jobboldali párt alapítóit, illetve várható vezetőit. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy semmi köze nincs a Schmidt Mária nevével fémjelzett kezdeményezéshez.
- Ön bejelentette, hogy jobboldali pártot kíván létrehozni, és eléggé kemény dolgokat ír. A Független Hírügynökségnek írt internetes cikkében például azt mondja, hogy megjósolja, hogy gyökeres változások fognak bekövetkezni a jobboldalon, akár új pártok is alakulhatnak. Ehhez képest bejelentette, hogy alakulnak, és azt írja, hogy egyértelmű az ön számára, hogy a legnagyobb ellenzéki párt végzetesen célt tévesztett, és a párt egységének fenntartása érdekében az '50-es évekre emlékeztető politikai módszereket kezdett alkalmazni. Ebből az én számomra az következik, hogy másféle párt alakításán gondolkodik, mint amilyen most a Fidesz.

Gorka Sebestyén:
- Így van, jól látja. Először azzal szeretném pontosítani, hogy nem én akartam alapítani egy pártot, hanem engem kerestek fel egy ilyen ötlettel, és látom benne a fantáziát, és ehhez fogok csatlakozni. Itt elsősorban egy valódi jobboldali pártról lesz szó, amely nemcsak kifele hirdeti azt, hogy igazi demokráciát szeretne látni Magyarországon, hanem a belső rendszerén belül, a döntéshozatali mechanizmusain keresztül demokratikus pártként működik.

- Ilyenkor természetesen adódik a kérdés, a cikkében is válaszol rá, biztos sokan feltették, hogy kik keresték meg? Sokszor lehetett arról hallani, és a Magyar Nemzet ominózus cikke óta meg aztán még többször, hogy Schmidt Mária készül egy új jobboldali párt alapítására. Ők keresték meg önt, vagy mások?

Gorka Sebestyén:
- Nem, a cikkben is megírtam, hogy nem a Schmidt-féle kezdeményezésről van szó, de lehet azt is tudni, hetek-napok kérdése, hogy pontosan kikről van szó, és ki lesz hirdetve. Úgy látom, nemcsak mi leszünk itt új pártként, hanem a Schmidt-féle kezdeményezés lehet, hogy valamit eredményez, de azt hiszem, nyárra több ilyen kezdeményezés lesz.

- Elemzőként milyen tömegbázist, vagy milyen bázist lát egyáltalán az új párt, vagy pártok megalakítása mögött?

Gorka Sebestyén:
- A tegnapi interjúm után tömegesen kaptam e-maileket. Azt hiszem, ez már jelez valamit, hogy bázis van. Én mindenképpen azt látom, hogy olyan emberekről lehet szó, akik úgy látják, hogy a Fidesz nem úgy működött az elmúlt pár év alatt, ahogy azt kellene. Nem képviseli igazán a modern, jobboldali értékeket, és nem működik demokratikusan. Ilyen szavazókra, ilyen bázisra számítunk. A másik dolog, hogy én mint elemző, nagyon hiszem azt, hogy a szeptemberi-októberi események után egy cserbenhagyott jobboldali tömegről lehet beszélni, és ezekre is számítunk.

- Beszélgettem tegnapelőtt reggel Csizmadia Ervin politológussal, aki a Népszabadság online-ról egy elég hosszú elemzést közöl arról, hogy mennyi az esélye új párt alakításának Magyarországon. Nagyon sok feltételt sorol fel Csizmadia Ervin, de végső soron ő is arra a konklúzióra jut, hogy igenis, van esélye új párt alakulásának és inkább a jobb-, mint a baloldalon. Ön is erre a feltételezésre jutott akkor, amikor elemző módon próbálta megnézni azt, hogy érdemes-e elvállalni az új párt alakítását, és részt venni benne?

Gorka Sebestyén:
- Nem ismerem az írását, de én is úgy látom, hogy az elmúlt hat-nyolc év alatt Európában jellemző az, hogy több helyen, Dániában, az Egyesült Királyságban létrehoztak új pártokat, és ha az Egyesült Királyságot nézzük, egy olyan párt jött létre a választásokra, amely 17 százalékkal nyert a választásokon. Ez egy fantasztikus eredmény, és azt hiszem, egy trendértékű, precedens értékű folyamatról van szó itt, Európában.

- Térjünk vissza egy picit a Fideszhez. Ön azt írja ebben a cikkben, hogy Orbán Viktornak tudomásul kellene vennie, mi történt legutóbb a nagyhatalmú Edmund Stoiberrel Bajorországban, mindenható vezetőből néhány nap alatt kegyvesztett lett. Talán itt az ideje a méltóságteljes távozásnak. Volt-e erre valamiféle reagálás a Fidesztől?

Gorka Sebestyén:
- Nem kaptam se hivatalosan, se informálisan.

- Azt jósolja, hogy az idén akár három párt is alakulhat a jobboldalon. Kik lennének, vagy lehetnek a többiek? Persze, még azt sem tudjuk, hogy kik azok, akik önnel alapítanának új pártot.

Gorka Sebestyén:
- Azt hiszem, azt mindenki tudja, aki figyelte a Fidesz fejlődését az elmúlt hat-nyolc év alatt, hogy a Fidesz nem igazán normális pártként működik, hanem nagyon különböző érdekcsoportokból áll ez az úgynevezett párt. Ezen belül a sokféle érdekcsoport közül van három nagyobb érdekcsoport, most ezekből lehet - itt most több embernek a nevét lehetne említeni, de nem tenném...

- Nagyon szeretném pedig, ha említené a több ember nevét, mert próbálom magamban rendezni ezt a három csoportot...

Gorka Sebestyén:
- Nem lesz meglepetés, tudjuk azt, hogy Orbán Viktor körül van egy csoport, akkor van a Schmidt Mária-féle kezdeményezés, ez sem titok manapság, oda csatlakozik Stumpf úr, és van egy harmadik, kisebb érdekcsoport. A Fideszen belül van ilyen lehetőség, nem tudom, hogy ők mit terveznek, mikorra és hogyan, de a Fideszen kívül is látom azt, hogy mások is ebben gondolkodnak.

- Ha baráti társaságokban általában, vagy kollegák között beszélgetünk, akkor nagyon sokszor elhangzik a Fideszt ismerők szájából az, hogy észlelhető a Fideszen belül egy nemzedéki ellentét is, tehát azok a fiatal fideszes politikusok, akik egy-két-három éve lettek aktívak a Fidesz színeiben, úgy érzik, hogy a régóta, a Fideszt alapító - ezt idézőjelben mondom - idős politikusok elkoptak a politikai küzdelmekben Magyarországon, és a választások kétszeri elvesztése után ideje lenne annak, hogy cseréljenek. Lehet, hogy ők is megpróbálnak esetleg kiválni az anyapártból, és valamiféle új pártot alakítani?

Gorka Sebestyén:
- Ezt nem tudom, de amit mond erről a nemzedékről, nagyon is igaz. Én is ezt látom, én is ezt hallottam, egy bennfentes fidelitaszos tagtól tudom azt, hogy nem értik a fiatalok, most a Fideszhez közeli fiatalokra gondolok, hogy lehet, hogy a magyar jobboldal az elmúlt fél évben a jobboldali sajtón keresztül azt hirdeti, hogy nem szeretjük Amerikát, hogy Putyin egy jó vezér, hogy a latin-amerikai, félig marxista vezetők szimpatikusak, nem értik, hogy mi történik. Nem egyezik a Fidesz sem a régi, antikommunista Fidesszel a 80-as évekből, sem a 90-es évek második felében tapasztalt, látott, igazán konzervatív Fideszhez. Valami történt és ez sok embernek nem tetszik.

- Igen ám, csakhogy a magyar belpolitikai helyzet olyan bebetonozottnak tűnik. Van a két nagy oldal, és a két oldalon két nagyhatalmú, nagy tekintélyű vezető: Orbán Viktor az egyik oldalon, Gyurcsány Ferenc a másik oldalon. Ahhoz, hogy valaki új párttal, legalábbis a győzelem reményében próbálkozzon, ahhoz hasonlóan nagy formátumú vezető egyéniség kell. Van-e önöknek ilyen? Most én konkrétan arra a csoportra gondolok, amelynek a nevében ön most beszél.

Gorka Sebestyén:
- Ez ügyben tárgyalunk. Nem tudok neveket mondani, de hangsúlyoznám azt, hogy igen, ez a helyzet, ami most a két vezérről szólt, ez így van, és ez gyökeresen minősíti a magyar politikát, és egészségtelen. Nem lesz könnyű, de vállaljuk.

- Vessünk egy pillantást a baloldalra. Mikor az egész magyar belpolitikai helyzetről beszélünk, akkor nem lehet semmiképpen figyelmen kívül hagyni azt, hogy a jobboldal helyzetét meghatározza a bal, és a baloldal helyzetét a jobb, hiszen kialakul egyfajta kényes, vagy nem kényes egyensúly. Mi történik a baloldalon, mit lát ön, milyen folyamatokat lát, lát-e hasonló folyamatot, mint a jobboldalon, amikor a Fideszről beszélünk?

Gorka Sebestyén:
- Nagyon nagy különbség van a két párt között, és látjuk azt, hogy az MSZP - ennek történelmi okai vannak - egy sokkal több szárnnyal rendelkező, igazán heterogén párt. Ott többször történik, azt látjuk most a Gyurcsány-csomaggal, előtte a Bokros-csomag idején is volt ilyen, a párt bírja azt, ha belülről érkeznek kritikák és míg nyíltan vállalja ezt a fajta beszélgetést a bennfentes MSZP-s emberekkel, a jobboldali párt, a Fidesz ezt nem tűri, és ezért is sok ember nem látja a belső rendjét egészségesnek. Ezért is az MSZP sokkal erősebb pártnak látszik, és az is, mivel hajlandó megengedni a tagjainak, vezetőinek, hogy ilyent tegyenek.

- Ha megalakul az az új párt, aminek ön most a szervezésén dolgozik, akkor milyen viszonyra törekszik a Magyar Szocialista Párttal, illetve a Szabad Demokraták Szövetségével, enyhül-e valamelyest ez a kemény szembenállás, ami most tapasztalható?

Gorka Sebestyén:
- Hamarosan ki fogjuk hirdetni a párt alapdokumentumait, de egy dologról már tudok beszámolni, hogy nagyon kemény feltételrendszert szabunk magunknak a régi rendszerhez, a Kádár- és a Rákosi-rendszerhez viszonyítva. Úgy látjuk, hogy nem történt annak idején valós rendszerváltás Magyarországon, és nem vagyunk hajlandók olyan emberekkel együttműködni, akik részei voltak az elmúlt rendszernek, és alátámasztották egy antidemokratikus rendszert. Ha olyan emberről van szó, akinek nem volt köze a Központi Bizottsághoz, vagy nem volt köze a III-as Főcsoportfőnökséghez, akkor az illető jöhet, de ez kőbe vésett alapszabály lesz nálunk, hogy aki támogatta a régi rendszert, annak ne legyen köze a közjog gyakorlásához Magyarországon.

- Ez csak az új párt tagjaira vonatkozik, vagy pedig vonatkozik az új párt politikájára is, tehát nem tárgyalnának mondjuk Gyurcsány Ferenccel, igaz, hogy ő KISZ-vezető volt annak idején és nem volt KB-tag.

Gorka Sebestyén:
- Így van, ez egy hivatalos pillére lesz a párt politikájának.

Nethirlap.hu

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.