Miután az előírt időpontban nem kezdte meg jogerős börtönbüntetésének letöltését, a Fővárosi Bíróság büntetés-végrehajtási (bv) csoportja elrendelte Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető volt kampányfőnökének, Csonka Gábornak az elővezetését – tudta meg a Magyar Nemzet a bíróság sajtóosztályán.
Csonkát vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték, amiért ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában.
A volt MSZP-s kampányfőnök háromszor kérte a büntetés megkezdésének elhalasztását egészségi állapotára hivatkozva (az orvos szakértő szerint az életét közvetlenül veszélyeztető „pszichés megbetegedésben” szenved), azonban harmadszorra a Fővárosi Bíróság elutasította kérelmét.
A határozat ellen Csonka ügyvédje fellebbezett, de ennek nincs halasztó hatálya, így az exkampányfőnöknek már december 19-én be kellett volna vonulnia a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.
Hozzászólások
?
Micsoda egy párt?! Minek majd valaki elintézi, hogy szanatórumba kerüljön a biróság tudtával!