Az EU megint megtagadta a kereszténységet !

benedekpapa.jpg

Keresztény ellenes volt a Szovjetunió, de sajnos az Európai Unió is az.
Nem említette meg - lényegében ismételten megtagadta - a kereszténységet az a nyilatkozat, amelyet az 50 éves születésnapját ünnepelő Európai Unió állam és kormányfői adtak ki hét végén Berlinben.
XVI. Benedek pápa szombaton élesen bírálta az Európai Uniót amiatt, hogy az alapításának 50. évfordulójára emlékező nyilatkozatokban, beleértve a Berlini Nyilatkozatot is, nem tesznek említést Istenről és Európa keresztény gyökereiről. Európai püspökök előtt elhangzott kemény hangú beszédében a római katolikus egyház feje úgy vélekedett, hogy Európa önmagát tagadja meg, amikor megfeledkezik Istenről és keresztény gyökereiről, ezzel pedig saját identitásában kételkedik, ami veszélybe sodorhatja az unió fellendülését.
"Nem gondolhatunk egy igazi közös európai ház építésére, miközben nem törődünk kontinensünk népeinek tulajdon identitásával(...)egy történelmi, kulturális és erkölcsi identitással(...), olyan értékek együttesével, amelyet a kereszténység segített összekovácsolni" - mondta a pápa az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) által rendezett ünnepi kongresszus részvevőit fogadva. A kereszténységnek ily módon nem csak történelmi, de "alapító" szerepe is van - tette hozzá XVI. Benedek.

A nyilatkozat ellenben tartalmazza a kettős mérce használatában lévő gumifogalmak egész sorozatát: béke, szabadság, demokrácia, kölcsönös tisztelet, és felelősség, biztonság, egyenjogúság, tolerancia és biztonság. A kiadott nyilatkozat egyetlen előnye, hogy nem tartalmazza az EU alkotmányára való utalást.
Azt boritékolhattuk, hogy a magyar kormány sikernek könyveli el a nyilatkozatot.

A szokásos kereszténydemokrata szépségtapasz. A Fidesz elnöke a magyar sajtónak nyilatkozva felhívta a figyelmet: fél évszázaddal ezelőtt az Unió megalakítását kereszténydemokrata politikusok kezdeményezték.
Az Európai Néppárt szombati berlini ünnepségén az évforduló alkalmából nyilatkozatot adtak ki, amely a központi berlini nyilatkozathoz képest sajátos kereszténydemokrata hangsúlyokat is tartalmaz - fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette: "mi saját gyermekünknek érezzük az Európai Uniót, és azt gondoljuk, hogy a jövőben is a keresztény hagyományokon felépült néppárti politika lendítő ereje lesz az Európai Uniónak."
A valóság az orbáni mondatokkal ellentétben az, hogy a II. világháború után emancipálódni vágyó országok (Németország, Olaszország) kereszténydemokrata politikusai Adenauer, De Gasperi a francia Schumannal olyan európai integrációt indítottak el, melynek már az alapjainál sem - így a Római Szerződésben sem - volt egyetlen sor utalás sem Európa keresztény mivoltára. A valóság az, hogy az elmúlt 50 évben a keresztény-demokrata politikai asszisztálás mellett épült föl a keresztény-ellenes Európai Unió. A keresztény-demokrata politikusokra való utalás - mellyel Antall József is sokat példálózott - lényegében a szemködösítő maszlag funkcióját tölti be.

Az 50 évvel ezelőtti 1957-es Római Szerződés megalkotása is már egy folyamat része volt. Ez volt az Európai Egyesült Államok álmának nyilvános megszületése. Az álom valóra válása, az európai integráció mélyítése és bővítése, a tagállamok szuverenitásának fokozatos csökkentése és a kereszténység befolyásának folyamatos erodálása évről évre szemünk előtt zajlik.
A Szovjet- és az Európai Unió természetesen nagyon különbözik, de az közös, hogy mindkettő keresztényellenes és mindkettő a nemzetköziséget részesítette-részesíti előnyben a nemzetivel szemben. A különbség csupán annyi, hogy mindezt a Szovjetunió nyíltan deklaratíve és agresszíven tette, az Európai Unió pedig burkoltan teszi nap mint nap. Felvethető a kérdés, a két uniót megszülő és fenntartó eszmék között e jelzett párhuzam minek köszönhető?
Tudunk-e erre válaszolni vagy sem, az mindenestere biztosnak látszik hogy Magyarországnak érdeke az Európai Unió tagja lenni. Feladatunk: küzdeni a nemzetek Európájáért, a keresztény Európáért. De felvethető az a kérdés is: ahogy készültünk a Szovjetunió megszünésére, úgy kell-e készülnünk az Európai Unió megszünésére is?

---
Végezetül álljon itt egy kis bulváros portré az európai integráció egy kiemelkedő személyiségéről, Jean Monnet-ról. A kiváló képsességű nemzetközi elkötelezettségű Monnet, Schuman francia külügyminiszter munkatársa, akit mára a tankönyvek az Európai Unió atyjának neveznek. Jean Monnet a nemzetköziséget életével is példázta. Férjes olasz szerelmét az 1930-as években megszökteti és nemzetközi kapcsolatai révén a Szovjetunió fővárosában Moszkvában intézi el a gyors válást, hogy ott rögtön házasságot is tudjon vele kötni. Akkoriban a házasságot még nem pótolta az együttélés. ...

***
És hol tartunk ma? Az Európai Unió alkotmánytervezete burkoltan tartalmazza a homoszexuálisok házassághoz való jogát. Milyen eszmék segítségével próbálják ezt legalizálni?: Szabadság, kölcsönös tisztelet, egyenjogúság, igazság, tolerancia, szolidaritás stb.

bégány

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.