Szabó Tamás püspök nősül. A cölibátusról.

szabotamaspuspok.jpg

Lemondott Szabó Tamás püspök, a papi hivatásáról. Megszeretett egy hölgyet és nősülni készül.
Az ÚDK-ban nagy vitát folytattunk az ügyről. Végül nem alakítottunk ki pártvéleményt, ebből kifolyólag kisebbségi véleménynek tekinthető az álláspontom: A cölibátust el kell törölni, vagyis meg kell engedni a nősülést a katolikus papok számára. Sőt a nőknek is biztosítani kell a katolikus papi hivatás lehetőségét!

Rövid indoklás: Óriási Magyarországon a katolikus paphiány. Nagyon sok településen a haláluk előtt álló hívek a paphiány miatt nem kaphatják meg az utólsó kenet szentségét. És a Biblia sehol sem írja, hogy nős férfiak vagy nők nem hirdethetik az evangéliumot. Ebből következően, inkább a nősülési tilalom mond ellent a Bibliának. De: azért minden tiszteletem továbbra is azoké akik egy életen tudják élni a testiségtől nem gyötört szellemi életüket. A témáról vitát kívánunk indítani.
bégány

Kedves Bégány Attila!

Bocs, de mi köze egy pártnak, jelesül az UDK-nak ahhoz, hogy a katolikus egyház eltörli a cölibátust vagy fenntartja? Természetesen lehet a kérdésről jókat vitatkozni, nyilván sok érv van pro és kontra, de mindez nem változtat azon, hogy a kérdés az egyház belügye. Ha magunk nem vagyunk az egyházi szervezet tagjai, akkor feleslegesen tépjük a szánkat. Bármit is gondolunk a dologról, annak abszolúte semmi jelentősége nincsen.
Üdv,
Vaszil György
PS: A cölibátus-kérdés egyházon kívüli nyilvános tárgyalásának mindig az szokott a célja lenni, hogy rúgjanak párat a katolikusokon: maradiak, hülyék, életellenesek, ésatöbbi. Remélem, hogy az UDK nem erre az útra akar lépni, ehhez nincs szükség új pártra, az SZDSZ ezt a feladatot tökéletesen ellátja.

Kedves Vaszil György !
Tiszteletben tartom a véleményét, de talán elfogadja, egy másik álláspont igazságát is. Álláspontom, szerint nem csak az egyház belügye ez a kérdés. Nem, mert minden társadalom erkölcsi állapotát meghatározza, az hogy a vallásnak és az egyházaknak milyen a társadalomban játszott szerepe. Én szeretném, ha Katolkus Egyház szerepe, befolyása növekedne. De nem növekszik, hanem csökken. A arányait tekintve pedig hívek számánál még jobban csökken a papok száma. Több olyan teológiát végzett nős férfit és nőt is ismerek akik kiváló papok lennének.
Egyébként téved: Az SZDSZ és szerte nyugaton az SZDSZ elvbarátai már évtizedek óta nem kritizálják a cölibátus miatt az egyházat. Nem, mert úgy látszik okosabbak nálunk. Tudják, hogy a nősülési tilalom a Katolikus Egyház sorvadásának egyik záloga.
Tisztelettel: Bégány Attila

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.