Szigorúan ellenőrzött demokrácia

csszabobela_1.jpg

Már majdnem leírtam azt, hogy: -A kommunista „csőcselék” (patented from: Gerő Ernő és Lendvai „egyszerű” Ildikó), már másodszor viszi csődbe, teszi tönkre a hazánkat,- amikor eszembe jutott, hogy Thürmer Gyula piszkosul megsértődne ezért, és igaza lenne!
Igaza lenne, mert ezekhez képest a kommunisták a pénz eltüntetésben csak egy „matyóhímzések” lennének, mind mennyiségben, mind technikában!!

Nem értettem sokáig, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta a Honvédséget miért építették le olyan hihetetlen tempóban, miért zavarták szét az állományt, miért osztogatták és szórták szét a méregdrága fegyverrendszereket?

Miért képezik ki rendészeti feladatokra a katonákat? Miért van az, hogy az ország egy olyan kockázatot vállal fel, amelyben egy jobban kiképzett őrző-védőkből álló ezred bármikor megpuccsolhatná az országot, és átvehetné annak az irányítását!

Persze nem elhanyagolható az a pénzösszeg sem, amit ezen megspórolnak, és amit a –hatalmon lévő körök- költségvetésből ügyesen ki is szivattyúznak!

Hogy szavainkat igazoljuk, itt van egy 2005-ös OECD jelentés, amelyben nálunk az egy főre jutó adóterhelés 69.5 %, míg Csehországé 40.5, Szlovákiáé 29.9 %! (http://www.oecd.org/dataoecd/44/2/1942506.xls)

A 2007 évi adóterhelés mára elérhette akár a 75 %-ot is. Mit is jelenthet ez?

Ez azt jelenti, hogy a cseh költségvetéshez viszonyítva 30 %-kal drágább a magyar állam, mint a cseh, vagyis több haver ül a kormányzati pozíciókban hatalmas pénzekért feleslegesen, valamint nagyobb összegek tűnnek el a különböző állami beruházások alkalmával, mint azt bármi indokolná! A szlovák költségvetéshez viszonyítva a helyzet még rosszabb!

De menjünk tovább.

Nem volt világos az sem, hogy a rendőrséget miért fejlesztik fel létszámban szinte háborús helyzetre? A rendőrségi létszám körülbelül két és félszerese a katonai létszámnak és a katonai létszám pedig tizede az őrzéssel és védelemmel foglalkozó cégek létszámának.

Mint mindennek természetesen ennek is meg volt az oka!

Talán világosabb lesz a kép, és mindenki emlékszik arra, hogy Medgyessi miniszterelnök 2003 környékén kinyilatkoztatta, hogy túl drága a munkaerő, természetesen Magyarországon. Így nem versenyképes a gazdaságunk.

El is készült azon nyomban egy tanulmány, amelyben egymillió ázsiai munkaerő betelepítése, és ezzel a magyar munkaerő árának letörése lenne a cél!

Tehát a „magyar”(?) kormány abban gondolkodott, hogy kiszorítsa a honpolgárokat a munkaerőpiacról, és idegenekkel töltse azt fel!

Könnyen belátható, hogy nagyobb, a társadalom egészét átfogó megrázkódtatás nélkül ez az elgondolás nem kivitelezhető!

Az jelzésértékű, hogy a kormányzat egyáltalán gondolkodott rajta, de semmi bizonyíték sincs arra, hogy nem áll szándékéban megvalósítani, hisz a kormányzat neoliberális gazdaságpolitikája, a nemzetközi tőkének való elkötelezettsége, és nem utolsó sorban, a kormányban és köreiben lévő milliárdos réteg elemi érdekét valósítanák meg.

Mi lenne, ha a kormány ezt megvalósítaná? A munkanélküliség a csillagos egekbe szökne, vagyis a honos polgárok számára nem maradna más lehetőség, mint az emigráció, vagy a „harlemi” nyomorhoz hasonló élet. Az utóbbi már helyenként, nem is ritkán, de megtalálhatóak! Hogy ez az elgondolás nem légből kapott, azt Bajnai elszólása is bizonyítja, amikor kijelentette, hogy 1.8 millió ember tart el közel tízmillió embert.

Ha az adatok analízisét elvégezzük, akkor látni kell, hogy a munkanélküliség már ma is olyan mértékűre rúg, hogy az szinte elképzelhetetlen.

Talán nagyobb, mint a gazdasági világválság idején?

Ha a betelepíteni szándékozó 1 millió ázsiai munkaerőt levonjuk a fenti 1.8-2 millióból, akkor egy millió marad, ami nem lehet más, mint a közvetlen hatalmi elit, valamint az őket kiszolgáló réteg!

A fent leírtak nem egy elvont hipotetikus gondolatok/gondolatsorok, hanem a közelmúlt történései. Mára már nagyon is átlátszó a trükk; amíg az MSZP-s Horn a melósok szívére játszva, nagyformátumú szocialistának nevezte Kádárt, addig a másik tettükkel az utolsó karéj kenyeret csavarják ki a melósok kezéből.

Minden józan érzésű és gondolkodású magyar embernek fel kell tennie a kérdést magában a hogyan továbbról!

Fel kell tennie azt a filozofikus kérdést, hogy az emberek vannak a társadalomért és a gazdaságért, vagy a társadalom és a gazdaság van az emberekért?

Ha a fenti kérdésre válaszolt magának, akkor viszont nem marad más hátra, minthogy cselekedjen!

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.