Új demokrácia "image”-ünk van!! Ha a két legnagyobb párt úgy gondolja, hogy egy társadalmi szervezet számára nem megfelelő, akkor alakít helyette egy másikat. Ellátja "pénzzel és paripával”, majd megtesz mindent, hogy ellehetetlenítse a leváltani kívánt szervezetet. Nem érdekli őket, hogy a szervezet, az több mint 100 esztendős és maga gróf Teleki volt az egyik alapítója.
Ha nem jöttek volna rá, akkor az MVSZ-ről azaz, a Magyarok Világszövetségéről van szó!
Ha állandó ellenőrzésekkel sem biztosítható a józsef- városi és az ahhoz hasonló piacok törvényes műkö- dése, akkor be kell zárni azokat - mondta Alexa György MSZP-s országgyűlési képviselő. Koszorús László, a Fidesz szakpolitikusa reagálásában az MTI-nek azt mondta, riogatás azoknak a piacoknak a bezárásáról beszélni, ahol a szegény sorsú emberek vásárolnak.
Öt téma, amelytől azonnal kinyílik a bicska az állampolgárok zsebeiben.
A Fidesz vezér Le Monde-nak adott interjúja nyomán.
Miközben a Magyarországon tartózkodó Sárközy a nemzetközi diplomáciában szokatlan módon szinte lekezelte lelkes magyar hódolóját, árulkodó interjú jelent meg Orbánnal az egyik legnagyobb francia napilapban. A Le Monde-nak nyilatkozó vezér szinte megismételte Kövér László minapi nyilatkozatát, miszerint nincs szükség új pártra a jobboldalon.
Szigetváron, Nyíregyházán, Miskolcon, Kecskeméten és Szolnokon és Budapesten is új helyszín után kell nézzen a Magyar Gárda, miután az egyesület bemutatkozására lefoglalt helyszín bérletét külső nyomásra felmondták az intézményvezetők. A Fidesz pedig nem segít, sőt fokozódó tempóban határolja el magát. Kövér László alkalmatlannak, szélhámosnak vagy gazembernek nevezi Vona Gábor Jobbik elnököt, Vonára bízva, hogy válogassa ki melyik vonatkozik rá.
Semjén Zsolt, Vona Gábor, Túri-Kovács Béla, Lezsák Sándor és még sokan a Fidesz piramisban: ne kussoljatok!
Ti is felelősök vagytok Orbán Viktor leépült mondataiért, ti is felelősök vagytok a nemzeti/jobboldali szavazatokat minimalizáló jobboldali egypártrendszerért. Ti is felelősök vagytok az orbánviktor-i személyi kultuszért.
Tőkés László: Megbukott a Markó doktrína, az RMDSZ nem fedi le az egész erdélyi magyar társadalmat. Más szóval, nem állja meg a helyét, hogy az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim képviselője, és politikai téren megjeleníti az egész romániai magyarságot. Ezt mi eddig is tudtuk, de hiába hangoztattuk, nem tudtuk bebizonyítani.
ÚDK: Megbukott Orbán Viktornak az 'egy a tábor' doktrínája. A Fidesz nem fedi le a nemzetben gondolkodó magyar társadalmat. Ezt mi eddig is tudtuk, de hiába hangoztattuk 2002-es és 2006-os bukások előtt és után.
Orbán Viktor a Fidesz elnöke bejelentette, hogy hamarosan törvényjavaslat formájában előterjeszti a televízióban, a rádióban és a köztereken lévő óriás plakátokon megjelenő politikai reklámok korlátozását illetve megszüntetését. Szerinte a legutóbbi választások megmutatták, hogy ezek a politikai propaganda eszközök túlzottan drágák és idegesítik az embereket, miközben hazugságokat terjesztenek. A politikai reklám céljával ellentételesen ma nem tájékoztat, hanem sokkal inkább manipulál.
Orbán Viktornak részben igaza van. Igen az Orbán kormány olyan állapotban adta át az országot a Medgyessy kormánynak, hogy az eurót 2007. január 1-ével a szlovénekkel együtt bevezethettük volna.