Tavaly ilyenkor fellángolt a Magyar Televízió. Nem csak a valóságban, hanem képletesen is. A tragikus felfordulás legfőbb előidézője, a közszolgálati televízió elnöke még ma is szabadlábon van. Nincs politikai felelőse a közel 250 milliós károkozásnak. Persze, hogy nincs, hiszen a média kitüntetett hatalmi tényező. Kivételezett helyzetben van, akárcsak a sok jópofa politikus. A média semmiért sem felelős és persze számon sem kérhető.
A mai hisztériakeltés a politikában, azonos a nyilvánvaló igazság folyamatos tagadásával. Ha valaki a nyilvánosság előtt feltárja az igazságot, ezzel általános ellenszenvet válthat ki, mert az emberek frusztráltak, ha arra kényszerítik őket, hogy kilépjenek megszokott sémáikból.
Március 15. előtt sokan meglepetéssel fogadták bejelentését, miszerint kilép a Kossuth téri tüntetéseket kezdetektől szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006. ügyvivői közül. Nem érzi az ügy elárulásának ezt a személyes döntését?
Üresen ásít egy szék a frissiben alakult Új Demokratikus Koalíció (ÚDK) nevű párt vezérkarának asztalánál - a népi baloldal képviselőjének tartják fent. Mert ahogy azt az egyik alapító, Gorka Sebestyén a párt tegnapi sajtótájékoztatóján mondta: az új politikai formáció számára az a fontos, hogy tegyen a hazáért, a népért, a Kárpát-medence magyarságáért, a politikai meggyőződés mit sem számít.
Új Demokratikus Koalíció (ÚDK) néven bejelentette megalakulását a korábban Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági szakértő nevével fémjelzett nemzeti párt. A szervezet magát nemzetiként határozza meg, de mindenkit vár a sorai közé, aki elégedetlen a mai politikai elittel és az ország állapotával.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjéhez intézett egyeztető találkozóra invitáló barátságos levelünk elutasításra talált. Ezt követően a közelgő nemzeti ünnepünk alkalmával általunk lefoglalt helyszínek kiválasztása során is heves ellenérzésekre ragadtatta magát velünk szemben a FIDESZ vezetősége.
Hosszú várakozási időt követően, a magyar törvényhozás jobboldali ellenzékének Fideszes és KDNP-s képviselőcsoportja példamutató történelmi tettet hajtott végre, amikor polgári engedetlenség keretében lebontotta a Parlament épülete köré emelt - a posztkommunista rendőrállam jelképeként számon tartott-, vaskerítést.