Gonda_László

Elfogultsági kifogás miatt halasztották a Kossuth tériek perét

A bíróság ellen benyújtott elfogultsági kifogás miatt elhalasztották hétfőn azt a pert, amelyben Gonda László és több mint száz társa annak kimondását kérte, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is.

A tüntetők válasza a Fidesz elhatárolódására.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjéhez intézett egyeztető találkozóra invitáló barátságos levelünk elutasításra talált. Ezt követően a közelgő nemzeti ünnepünk alkalmával általunk lefoglalt helyszínek kiválasztása során is heves ellenérzésekre ragadtatta magát velünk szemben a FIDESZ vezetősége.

A rendőrség letartóztatta Gonda Lászlót és Molnár Tamást

A kordonhoz láncolták magukat.
A rendőrség letartóztatta, majd 8 óra fogvatartás után kiengedte Gonda Lászlót és Molnár Tamást!
10 óra körül körülbelül száz ember gyűlt össze a Kossuth téri kordon mellett.
Megjelentek a média munkatársai, akik a meghirdetett sajtótájékoztatóra érkeztek.

Még a villamost is kiszorították a Kossuth térről

Rendzavarás vádjával a rendőrség őrizetbe vette Molnár Tamást és Gonda Lászlót, akik a Kossuth téri kordonhoz láncolták magukat. Aztán körülbelül húsz nyugdíjas korú összegyűlt embert száz rohamrendőr oszlatott fel. Még a 2-es villamost is meghátrálásra kényszerítették. Helyszíni beszámoló.

Kossuth-tér - a kordonhoz láncolták magukat a tüntetők

A Kossuth tér köré felállított kordonokhoz láncolta magát vasárnap nem sokkal dél előtt a kormány lemondását követelők két tagja, Gonda László és Molnár Tamás.

Az oldalhoz név nélkül is hozzá lehet szólni.
Minden írás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk velük egyet!
Felhasználói adatokat, információkat nem gyűjtünk és nem szolgáltatunk.
A „jó ízlést” sértő hozzászólásokat eltávolítjuk.