Egyre távolabb kerülünk a társadalmi békétől.
Sokkoló kép a falon.
A Kuruc.info hozta nyilvánosságra, hogy a Gorka Sebestyén által beharangozott, új párt vezetői közt ott van Molnár Tamás is. A publicista utóbb a Magyar Rádiónak adott, alábbi interjúban megerősítette információnkat, ugyanakkor cáfolta, hogy ez valamiféle nemzeti, radikális párt lenne. Molnár szerint "Orbán Viktor személyesen annyira kiment a radikális jobboldalra, hogy ez a tér teljesen le van fedve".
Ezek a "szakértők" tudatosan eltorzított, egyoldalú információikat mindössze az elfogult rendőrségtől, a belső ellenségre szakosodott nemzetbiztonságtól, a betegesen gyűlölködő pártsajtóból, és a felelősséget minden esetben másokra áthárító kormányzati gittegyletekből merítik. Még véletlenül sem fordulhat elő az a szánalmas politikai baleset, hogy maguk a tüntetések főszervezői, az események politikai irányítói is elmondhatják véleményüket egy valóban pártatlan, szakmai vizsgálóbizottság előtt. Ez itt nem divat. Itt még a hazáját tönkretevő, lebecsmérlő, hazug kormányfőt sem buktatják meg vagy lövik le.