Ideje ismét történelmet írni, mint ahogy tette azt a Független Kisgazdapárt 1998-ban is – jelentette ki Bánk Attila, a Magyar Vidék és Polgári Párt elnöke azon a tegnapi találkozón, amelyre volt kisgazda politikusokat hívott - tájékoztat a Magyar Hírlap.
Megérkeztek az első jelzések a Vadai féle Gripen jelentésből! A helyzet elszomorító. Én szentül meg voltam győződve, hogy a kormányzati munkában a pszichiáter külügyérnőnél már nincs lejjebb. Sajnos be kell jelentenem tévedtem! Legalábbis határeset! Vadai Ágnes szerepe annyi a honvédelemben, mint egy pszichiáternek a külügyi kérdésekben.
Tisztelt Frakcióvezető Asszony!
A politikára is tartozik, sőt leginkább arra, hogy körüljárja: vannak-e ma Magyarországon koncepciós perek? Hogy legalább egy lehet, arról ügyvédem is többször nyilatkozott. A tárgyalóteremben is elmondta véleményét. Mégsem akarnak erről tudomást venni, pedig ez annyit jelent, hogy hazánkban diktatúra kiépítése történik, a politikai-hatalmi küzdelem büntetőjogi eszközökkel is folyik. Évtizedeket léptünk vissza az időben.
Tisztelt Köztársasági Elnök úr!
A rendszerváltásba vetett hitünk meggyalázásával és a jogállamiság sárbatiprásával a politikai elit - élén Elnök Úrral - mindmáig hivatkozhatott arra, hogy alkotmányos keretek között élünk, egyszersmind a jogállamiság véd meg bennünket a nemzet- és államellenes támadásoktól.