Orbán Viktor interjút adott a Magyar Nemzetnek. Nyakó István meg közleményben reagált a cikkben olvasható gondolatokra. A szavakat, mondatokat, hogy ki mit kanyarintott a „párbajban" most hagyjuk, mert a jelenség az érdekes. Hogy a Magyar Szocialista Pártnál még december 24-én is azt hiszik, meg kell szólalniuk, ha a Fidesz elnöke megszólal.
Egyértelmű és totálisnak nevezhető támogatásáról biztosítja a LIGA Szakszervezetek és más szervezetek által felvállalt társadalmi ellenállást a Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztala. Mint a szervezet csütörtöki közleményében leszögezi: a kormány előtt fekvő egészségbiztosítási törvényjavaslat elfogadásával nem csak az egészséges élethez és a gyógyuláshoz fűződő emberi jogokat vonnák kétségbe, hanem tettükkel a demokrácia mibenlétét is megkérdőjeleznék.
Ahhoz, hogy kimondjuk, a nemzetnek ma összefogásra van szüksége, elég egy lélegzetvétel, s elég valószínű, hogy e kijelentésre igenlő bólogatást kapunk válaszul. Egyre többen vesznek lélegeztet, s egyre többen mondják ki az összefogás szükségességét, legutóbb például Wittner Mária, s Morvay Krisztina. A "birka nép" ennek ellenére nem fog össze, inkább megy jobbra-balra, ki hol és merre lát megélhetés-fűcsomót. És máris egy kényes ponthoz értünk, a "birka nép" problémájához.
Molnár Tamás az alakulóban lévő új jobboldali pártról.
- Az új jobboldali párt vélhető alapítói között elhangzott Molnár Tamás neve is. Helytálló-e ez az információ, valóban alapító tagja lesz-e az új pártnak?
Új jobboldali párt alakul néhány héten belül - erősítette meg Gorka Sebestyén. A biztonságpolitikai szakértő elmondta: meghatározó jobboldali értelmiségiek keresték meg ezzel az igénnyel. Szerinte azért van szükség az új jobboldali politikai szervezetre, mert a Fidesz nem demokratikus párt, ráadásul szembefordult az általa korábban hirdetett jobboldali, antikommunista értékekkel. Hangsúlyozta: csak azokkal fognak együttműködni, akiknek semmi közük nem volt a korábbi kommunista rendszerhez, semmilyen módon nem támogatták azt.