Az ÚDK Népi-bal Platformjának 5 kérdése.
Elképesztő hírek keringenek a legnagyobb magyar tulajdonú cég, a MÁV privatizációs ügyeiről. A folyamatos munkahelyi elbocsátások ellenére, még mindig csaknem ötvenezer főt foglalkoztató államvasutak, a kivásárlás és szétzüllesztés legutolsó stádiumában várja a végső kivéreztetést.
Az Országgyűlés elnöke szerint egészen a rendszerváltozásig visszamenően meg kellene vizsgálni, ki mennyire tartotta be a privatizációs szerződéseket. Szili Katalin a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az állami vagyonról szóló törvény elfogadásával összefüggésben hangsúlyozta: a magánosítás is egyfajta megoldás, de garancia kell arra, hogy az gyarapítsa a nemzetgazdaságot.
Gyurcsány ellenfele
lehet
Az ÚDK népi-baloldali platformja teljesen elhibázottnak tartja a politikai pártok által kitalált és felépített félkatonai különítményeket. Helyesebb lett volna ezt a kezdeményezést a Kossuth tér környékén lévő hiteles civil szervezetekre bízni. Különösen olyanokra, amelyekben nem találhatók meg kétes múltú és egzisztenciájú emberek. A gárdaalapítás hihetetlen előnyöket biztosított a kormányoldalnak, amelynek "eredményei” sajnos azonnal érzékelhetőek.
Ahogyan az várható volt, egyre több súlyos munkaügyi törvénysértés bukkan fel a Dél-Koreai gumigyár magyar- országi beruházása kapcsán. A dolgozók szerint jelentős problémák vannak a bérszámfejtéssel, a bérkifizetéssel, a túlóráztatással és a hétvégi munkák kiírásával.
1. ZUSCHLAG TEGYE JÓVÁ BŰNEIT!
2. KORMÁNYTÁMOGATÁST A HATÁRON TÚLI MAGYAR MUNKAVÁLLALÓKNAK IS !
Megvették a szakszervezeti vezetőket? A legutóbbi napokban nyilvánosságra került néhány vasúti szakszervezeti vezető felháborítóan magas, hétszázezer forintos fizetése. A felső vezetői körökkel kialkudott, sokáig titkolt fizetési paktum rámutatott a neoliberális gazdasági vezetés, vagyis a gazdasági/politikai arisztokrácia által megvásárolt, hatástalan magyar érdekvédelem diszkrét bájára.