A Cool TV délután 'gyermekidőben' közösülést mutatott be perverz szövegek kíséretében. A lepkesúlyú ORTT elől két éve Romániába áttelepült Cool TV adásait közvetíti az összes nagy műsorterjesztő: UPC, a DigiTV és sok kábeltévés hálózat is.
Hosszas vívódás után két ok miatt közöltünk képet a Cool TV adásából: Egyrészt mert honlapunkat gyermekek nem nézik, másrészt szeretnénk mindenkit felrázni a cselekvésre.
Az ember minden esetben elképed, amikor olyan hírt hall, aminek semmi köze a valósághoz. A jelenlegi „reform” kormányhoz nyilván igen közel álló Aon Consulting nevű szervezet, most azt állítja felmérésében, hogy igen bőkezű a magyar nyugdíjasokkal a hazai nyugdíjrendszer.
Az európai tagországokat átfogó tanulmány szerint, az állami nyugdíjrendszerek ráadásul nem számolnak eléggé az általános elöregedés demográfiai folyamataival. (Az átlagos európai nyugdíjkorhatár Európában 61 évre emelkedett!)
Legyen országos sztrájk! Úgy néz ki lesz. Egyre többen csatlakoznak. Csatlakoznak a repülőtéri szervezetek, a Szociális Fórum és még sokan mások is.Azt szeretnénk, hogy ez az országos kiterjedésű sztrájkhullám szabjon végre új irányt a zsákutcában vergődő magyar történelemnek! Hogy az ÚDK is csatlakozik a sztrájkhoz az természetes.
A családellenes, ám a melegjogokat bőszen támogató kormány megrendelésére, elkészült a házasságok felbomlását meggyorsító újabb törvénytervezet. Az anyakönyvezető előtt, minimum 1 hónap várakozás után kimondott igent, a közjegyző előtt kinyilvánított azonnali nemmel semmissé lehet tenni, ha a parlament elfogadja (miért ne fogadná el?) az új polgári törvénykönyv módosítását.
ÚDK: Kereszténységet az alkotmányba!
Az ÚDK teljes mértékben támogatja a szakszervezetek munkahelyek megőrzését célzó követeléseit. Ezért minden módon támogatja a sztrájkfelhívásokat és a sztrájkokat.
Felhívja a megosztott és érdekérvényesítésben gyenge szakszervezeteket, hogy nagyobb tömörüléseket hozzanak létre, amelyben a szavuk és tetteik ereje is sokszorosára növekszik!
Bár a katolikus egyház elváltak esetében a legritkább esetben engedélyezi, Rogán Antal V. kerületi fideszes polgár- mesternek mégis két alkalommal lehetett templomi esküvője. Válása után egyházi bírósághoz fordult, így esküdhettek második, jelenlegi feleségével Cecíliával is az oltár elôtt.
Ma amikor megemlékeztünk halottainkról, gondoltunk-e arra, hogy van élet a halál után? A klinikai halál állapotából visszajöttek egy része megtapasztalta, hogy van. Több tízezernyi már a szeretet és Isten élményről szóló esetleírások száma. Az a néhány perc amelyről beszámolnak a visszajöttek, vajon folytatódik-e?
A temető csendes. Igaz, kis falusi temető, ahol igazából nincsenek nagynevű emberek, nincsenek családi kripták, emlékművek. Csak az egyszerű sírköves által műkőből készített sírkövek. Itt-ott egy elferdült kereszt jelzi, hogy már az sem él, aki ez a hantot gondozta.
Mottó: "Ugyanazt akarjuk, mint Nagy Imre, Maléter Pál, Mindszenty József, Pongrácz Gergely, Bibó István: szabad, független Magyarországot!” (Orbán Viktor, 1956-os emlékünnepség, Astoria, 2007. október 23.)
Mottó II: "Mi olyan államalakulatban élünk, amelynek neve, mivel az uralom nem a többség, hanem néhány gazdag ember kezében van, timokrácia.(team=csoport)” (Lóránt Károly, Brüsszelben élő közgazdász, az elfogadott EU reformszerződésről, MN, 2007. október 20. 9. old. ’Történelmi uniós megállapodás’)
A Kuruc.info hírportálon - a 17 évvel korábbi taxisblokád évfordulójára - meghirdetett Erzsébet téri hídblokád megbénította a Belváros és ezen keresztül egész Budapest közlekedé- sét. A vulgáris jogértelmezés szerint itt zavargás, a közlekedés rendjének megsértése történt. Az alkotmányos gondolkodás szerint azonban egy mini forradalom, az Aranybullánkban is jogként rögzített nemzeti ellenállás zajlik. Az ÚDK szerint a nemzetnek joga van ellenállni!
A kormánykoalíció most többszörösen berágott az államfőre. A tavaly októberi megmozdulásokkal kapcsolatos helyzetértékelése miatt –ahol bizonyos fokig megvédte a kormányellenes tüntetőket, és a brutális karhatalomi fellépés vezetőinek felelősségre vonását szorgalmazta-, a mai parlamenti ülésnapon durva hangú támadást intéztek Sólyom László ellen az MSZP-SZDSZ vezérszónokai.
Peresz nyilatkozatának izraeli újraközlése + videó. Olvasói vélemények Peresz azon nyilatkozatáról, miszerint Izrael felvásárolja Mannhatant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát.
Az egyetlen párthonlap az udk.hu, amely szemlézni meri a Kuruc.info-t(havonta egyszer-kétszer) és az ÚDK az egyetlen párt amelyet a Kuruc.info bojkottál(a Nemzeti Liberális Platform miatt).
Tekintse meg a Kuruc.info szenzációs cikkét a Peresz nyilatkozatról.
1. MSZP és az EÜ biztosítók,
2. SZDSZ és 2006 okt. 23.,
3. Fidesz és a nemzeti radikálisok.
A Fidesz elnidította népbutító népszavazási kampányának aláírásgyűjtő fázisát. Az ÚDK szerint a három népszavazási népbutító kérdés országos felvetésére kizárólag a választási kampányban, a választások megnyerése érdekében volna értelme. A mostani akció eredménye boritékolható: a Fidesz ugyan megnyeri a népszavazást, de ellövi a puskaporát és nem változik semmi. Eközben a Fidesz nem karolta fel azt a népszavazási kérdést, hogy maradjon állami kézben az egészségbiztosítás.